Letters from...Peru - Lima and the sea lions

 (text in ENG, HUN)

Pigeons flying in front of a church in the historical center

  After Puno and Lake Titikaka we went by plane to Lima. Although Lima is the capital of Peru, this is not the most spectacular sights in the country for tourists. We spent 3 days in Lima, but I think one would have been enough. Of course, it must be added that August is the wintertime there, moreover the climate is different from Cuzco. While Cusco is in the mountain climate area where the weather is dry and warm in August, Lima in the coast of the Pacific-ocean has coastal climate, which is cold, foggy and rainy in August. Although it is not -10 degrees, but compared to the Andean 30 degrees, 16 in Lima felt very cold.

  We arrived to the hotel in Lima early in the afternoon, so was spent the afternoon exploring the city - the area surrounding the hotel was rather a residential area, so we took a taxi to a shopping center, the Larco Mar. The shopping center was located right on the ocean beach - although it was already evening, the view of the ocean was beautiful and the roar of the waves felt relaxing. Here we had dinner and then we went back to the hotel to prepare for the next day.

The view to the ocean from Larco Mar

An island full of birds

  The next day we went to watch seals in the wild - not just watch them, but swim with them! Our boat left from the port of Lima at 10 in the morning and headed to an island called Isla Palomino. It took around two hours to the island - on the way we saw a lot of sea birds, gulls, pelicans, cormorants, gannets flying over the sea or resting on the small islands and rocks. There was an island, which was so full of birds, the whole island looked white. It really felt like in a BBC documentary! About two hours after cruising the wavy sea, we finally met with the seals. Before we could catch a glimpse of them, first we only heard their dog barking-like voice over the roar of the waves of the sea, then a terrible smell hit us - a smell of the seals mixed with the smell of the guano islands. Then, finally after a bend over the island, we took the spectecular sight of the 5-6000 (!) seals. Most of them were laying on the rocks in every possible pose, but many seals were swimming in the water: they literally came to meet us, following and swimming around the ship, somersaulting in the water - you could see their curiosity and playfulness.

Only a fraction of the sea lions

  After the ship stopped we put on a wetsuit and entered the water among the seals. As I jumped, the water felt so cold that I could not breathe for a moment. But the sight of the seals in the water made me forget this unpleasant experience in a blink. We, humans and seals were facing each other as two competing teams - the seals sticked out their heads and just like us, and even though they kept an approx. 1 m distance, they were obviously very curious about us, sometimes one of them ducked under the water or did a somersault right in front of us. Some of them were so curious that when I stopped moving my feet (the wetsuit and life jacket made me floating on the water anyway) the seals even touched me 3-4 times while swimming around me. The amazing thing was that these animals (though accustomed to people) were not tamed, they were completely wild animals and although they did not allow us to touch them (they always kept a small distance), they were very playful. After a half-hour of fun, we went back to the boat and headed back to Lima. Although the weather was cold and foggy, it was still a fantastic experience. The only thing we regret that we have not seen penguins - apparently Humbolt penguins live on the other side of the island.

Swimming with the sea lions

  The next day we went to see the city Lima - the capital of approximately 8 million inhabitants must be interesting in the summer with its sandy beaches and coastal parks, but we didn't feel like walking much in the foggy, cold weather. We first went to the historic center, which was really beautiful with its colonial-style buildings and streets. There was horse show as well held in the main square. We were just in the church, where (being a Sunday) there was a mass going on, when suddenly there was some movement and noises coming from the hind rows, and it turned out, some people began to demonstrate against the mass! People held up signs and posters that the riot police (who had previously stood in the doorway) started to take away from them angrily. It was pretty scary, so we quickly ran out before they had closed all the doors, and some serious fighting would have began. I don't know what was the purpose of demonstration, but it was scary to see it, especially in such a Catholic country.

Waiting for the show to begin - in the historical center

  After strolling around in the historic center, we visited two museums: one of them was about the Inquisition - torture methods used by the Spaniards were showed in this museum, which building actually used to be the court of the Inquisition. The exhibition was vivid, the different methods of torture were showed by vax puppets. After the slightly dark theme we went to the National Museum, thinking that since Peru was the center of the ancient Inca empire, for sure we would see a rich collection of these times in the museum. Well, we were wrong... the museum building resembled to one constructed in the socialist era: the inside was full of concrete walls, and unfortunately the exhibition was very poor: mostly photographs and tables (of course, in Spanish), and only a very little archaeological objects or sculptures. It was a surprise that this would be the National Museum of Peru. Although we have not learned a lot about the life of the ancient Incas, it was an interesting experience.

  Finally, the day came to say goodbye to Lima and Peru. Although 10 days was not nearly enough to see everything in this great country, we learned saw a lot in this two weeks. Compared to Mexico, Peru seemed to be a much poorer country, with much more native people living there - supposedly Peru has the world's largest native indian population - 46% of the population is Quechua, aima, etc. indigenous, 39% are mestizo, and only 15% of the  population is "white". While there are many poor people, everybody seemed very nice and diligent - we took this conclusion comparing the Mexican and Peruvian restaurants: while in Mexico you must beg for the waiter to come to you, in Peru the waiters jumped to help at our first glance.

 For more pictures, click on the link here! → Lima and Isla Palomina

Lima - historical center

  Puno és a Titikaka-tó után repülővel Limába mentünk. Lima bár Peru fővárosa, nem ez a legnagyobb látványosság az országban. Limában 3 napot töltöttünk, de szerintem egy is elég. Persze, hozzá kell tenni, hogy augusztus itt a telet jelenti, ráadásul az időjárás is különbözik pl. Cuzcóétól. Míg Cuzco a hegyvidéki éghajlat alá tartozik, ahol augusztusban száraz és meleg az idő, a nap 4OOO méteren pedig igen erősen tűz, addig a Csendes-óceán partján levő Limának partvidéki klímája van, ami augusztusban hideg, ködös, esős telet jelent. Bár nem volt -1O fok, azért az andoki 3O fokhoz képest a limai 16 fok igen hidegnek érződött.
  
  Kora délután érkeztünk meg a szállodába, ezért a délutánt városnézéssel töltöttük - a szálloda környéke lakóházakkal volt teli, ezért taxival elmentünk egy bevásárlóközpontba, a Larco Marba. A bevásárlóközpont az óceán partján fekszik - bár már este volt, a kilátás az óceánra gyönyörű, a hullámok morajlása pedig elringató. Itt megvacsoráztunk, utána pedig már mentünk is vissza a szállodába, a következő napra felkészülni. 

At Larco Mar mall

Pelicans waiting for the catch- on the way to Isla Palomino

  A következő nap volt ugyanis elmentünk fókákat nézni - nemcsak nézni, úszni velük! Az út a limai kikötőből indult reggel 1O-kor az Isla Palomino felé. Az út kb. két óra volt - útközben rengeteg tengeri madarat, sirályokat, pelikánokat, kormoránokat, szulákat láttunk a tengeren és a kisebb szigeteken, sziklákon. Volt olyan sziget, ami fehér volt a rengeteg madártól. Tisztára, mint egy dokumnetumfilben! Kb. két órai hajókázás után a hullámos tengeren, végre találkoztunk a fókákkal. Mielőtt megpillanthattuk volna őket, először a tenger hullámain át csak hallottuk a kutyaugatás-szerű hangjukat, a szigethez érve pedig megütött az iszonyú szag, amit a szigeten levő guano és a fókák árasztottak. Aztán az egész egy pillanat műve volt - egy kanyar után elénk tárult az 5-6OOO (!) fóka látványa! Legtöbben a sziget szikláin pihentek mindenféle pózban, de sok fóka úszkált a vízben is: ezek szó szerint elénk jöttek, körbe-körbe úszták a hajót, bukfenceztek a vízben, egyszóval, kifejezetten látszott rajtuk a kíváncsiságuk és játékosságuk.

An island of sea lions

In the water with the sea lions

  Miután a hajó lehorganyozott, aki akart átöltözhetett wetsuitba és bemehetetett a vízbe a fókák közé. Ahogy beugrottam, a víz olyan hideg volt, hogy egy pillanatig nem kaptam levegőt. A fókák látványa a vízben viszont gyorsan elfeledtette velem ezt a kellemetlen élményt. Mi, emberek és a fókák két csapatban voltunk egymással szemben, a fókák ugyanúgy kidugták a fejüket, felső testüket, mint mi és bár tartották a kb. 1 méteres távolságot, igen kíváncsiak voltak, néha-néha egyikük lebukott a víz alá a közvetlen közelünkben, vagy éppen egy bukfencet csinált az orrunk előtt. A fókák kíváncsiságát mutatja, hogy amikor abbahagytam a kapálózást a lábammal (a wetsuit és a mentőmellény miatt amúgy is lebegtem a vízen), a fókák 3-4-szer is annyira közel jöttek, hogy már súroltak a víz alatt. A fantasztikus az volt, hogy ezek az állatok (bár hozzászoktak az emberekhez) nem voltak idomítva, teljesen vad állatok és bár nem engedték megérinteni magukat, igazán játékosak és kíváncsiak voltak. Egy fél órás játék után visszamentünk a hajóra és indultunk vissza. Bár az idő ködös és hideg volt, még így is fantasztikus élmény volt. Az egyetlen, amit sajnálok, hogy pingvineket nem láttunk - a sziget egy másik felén élnek ugyanis Humbolt-pingvinek is.

  A fókanézés után másnap Limát jártuk be - a közel 8 milliós főváros nyáron érdekes lehet a hatalmas, homokos tengerpartjaival és a part melletti parkokkal, a ködös időben azonban nem volt kedvünk sokat sétálni. Bementünk a történelmi városközpontba, ami igazán szép, koloniális stílusban épült utcákkal és épületekkel van tele. A főtéren épp lovasbemutatót tartottak, a templomban pedig (vasárnap lévén) miséztek. A fura az volt, hogy amint épp a templom mellékoltárait fényképeztük, hirtelen mozgolódás támadt a hátsó sorokban, és elkezdtek demonstrálni a mise ellen! Az emberek posztereket és táblákat tartottak fel, amit a rohamrendőrök (akik azelőtt az ajtóban álltak) dühösen elkezdtek letépkedni. Elég ijesztő volt, ezért mi gyorsan kirohantunk, mielőtt még bezárták volna az összes ajtót és valami komolyabb harc elkezdődött volna. Nem tudom, mi volt a demonstráció célja, de elég ijesztő volt egy katolikus országban ilyet látni. 

colonial style houses in the center

  A történelmi negyed után elmentünk két múzeumba, az egyik az inkvizíciót mutatta be - a spanyolok használta kínzási módszereket igen szemléletesen, viaszbábokkal ismertette a kiállítás. A kissé sötét téma után elmentünk a Nemzeti Múzeumba, gondolván, hogy mivel Peru az ősi inka központja volt, biztosan gazdag gyűjteményt láthatunk majd. Hát, sajnos nem így volt - a múzeum épülete a szocialista kort idézte, belülről csupa beton falak, a kiállítás pedig igen szegényes volt: leginkább fényképek, táblák (természetesen csak spanyolul), ásatási tárgyak vagy szobrok alig. Igen meglepő volt, hogy ez Peru Nemzeti Múzeuma. Bár sokat sajnos nem tanultunk a múzeumban az ősi inkák életéről, érdekes élmény volt.

  Limából másnap indult a gépünk vissza Mexikóba. Bár 1O nap közel sem volt elég ezt a nagy országot bejárni, mégis sokat tanultunk és láttunk a két hét alatt. Mexikóhoz képest sokkal szegényebb országnak tűnt, sokkal több is az őslakos (állítólag Peru a világ legnagyobb indián lakosú országa - 46%-a a lakosságnak kecsua, aimara stb. őslakos, 39% mesztic és csak 15% a "fehér", spanyol eredetű lakos), mindennapos dolog népviseletbe öltözött embereket látni. Bár az emberek szegények, nagyon kedvesek és igen szorgalmasnak tűntek - ezt a következtetést a mexikói és perui éttermekből vontuk le: míg Mexikóban könyörögni kell a pincérnek, hogy jöjjön már, Peruban az első pillantásra ugrottak a pincérek segíteni.



További képekért kattints erre a linkre! → Lima and Isla Palomina

Letters from...Peru - Lake Titicaca

 (text in ENG, HUN)

Lake Titicaca

  So, we arrived to Lake Titikaka, the highest navigable lake in the world. It`s area is 58,000 km2, ten times of our biggest lake in Hungary, Balaton. The lake is shared by Peru and Bolivia, with a slightly bigger portion in Peru. The name "Titicaca" origins from the native people`s (quechua and aimara) language: "Titi" means Puma or mountain lion in the Quechua language, while "Caca" means stone or gray in Aiman language. So, the name "Lake Titikaka" means gray (or stone) puma. I do not know the ancient people got to know the shape of the lake, but indeed if we look at the lake`s aerial photo, we can really see that the lake`s shape is indeed like a puma chasing a rabbit; the smaller lake on the left being the rabbit, and the bigger lake the puma - it`s head next to the rabbit, it`s legs streching out towards the rabbit.

  Near the shores, Lake Titicaca is covered with sedge (or totora as the local call it) - here the water is only 1-2 meters deep, but the deepest part of the lake is about 280 meters! The most interesting part of the lake however, are the people living on it. In the whole world this is the only place, where people live in floating islands. This place is called the Uros Island. Although singular, the Uros Island consists of about 70 smaller-bigger islands, with 2000 inhabitants. These people are still living in the way just as their ancestors. Most of them are isolated from the tourists, while a population of about 20 islands are living out of tourism.  

The entrance of Uros Island

   In the morning we visited such a group - by boat it took around 45 minutes from Puno to get to Uros Ilsand. The island we visited consisted five families.

The model of a totora island

  The women and the "chief of the island" welcomed us and explained how they live, what the island consists of. The island itself and everything on it is made by hand and of sedge (or totora). The chief explained how the island is built: first, blocks are cut out of the sedge (with its root in a block of soil) in the shallow waters. People take these 1-2 meters sized blocks by boat where they want to build the next island. Then they tie up the sedge blocks (of course they use totora instead of rope), and if they have the desired size, the island is fixed to the ground (now) by ropes. Thanks to the root of the totora (it makes a spongy texture with the soil), the island floats on the water. (However, with the time the soil erodes from the roots, so the islands have to be rebuilt every 25-30 years.) As I said, everything is made by totora on the island - the houses, beds, benches, chairs, toys. But people even use this plant to eat - they peel the outer shells and eat the white, spongy part inside: it has no particular flavor, but supposedly it is rich in minerals and can be even used instead of a toothpaste. 

  Since the entire island is made of sedge, ​​the fire very dangerous here. Therefore, there is only one "kitchen" on an island on the outside. The kitchen consists of a large stone on which a clay oven is placed, which holds three bowls: this is the kitchen for the whole island, in our case, for five family. There used to be candles to use for the evenings, but since there were many accidents today the candles are replaced by solar panels - the innovations of the 21st century can be found here as well.

  After the explanation, how the people live here, each family invited a pair of tourists into their home - the house is approx. 8nm2; as the kitchen is outside, and people living in the middle of a lake don`t require a bathroom, the house rather serves as only the bedroom. (The weather is a nice all year, so the people spend most of their time outdoors, they only go into the house to sleep.)

  Since people in this area are living out of the tourism, their daily activity is mainly preparation of handicrafts: weaving tapestries, small boats and toys out of totora, painting and carving small pumpkins etc.

  After taking photos and buying souvenirs, we boarded the "Mercedes" (The chief called so the big, fancy boats, which are reserved for the tourists, while the smaller, simpler ones for "home usage" were the "Volkswagens.") After an about 20 minutes ride on the totora-boat, we returned to our ship and returned to Puno.

One of the "Mercedes" boats

   We had about 2 hours until the afternoon tour to Sillutani, so we went to Puno center and had lunch there. After lunch, the tour guide came for us and we headed to Sillutani. Sillutani is famous of the chulpas. These chulpas (these stone, cylinder-shaped burial places) were built before the Incan times, but the Incas used them as well. The largest, best preserved chulpa is called "lizard chulpa", because a lizard is carved in one of its stones - the natives believed that the lizards transfer the deceased to the other world. The dead (which were mostly mummified) was put into these chulpas in fetal position (which referred to the belief that the deceased are reborn on the other world just as in this world), with their posessions, jewels etc. so they would be able to live in the other world, as we lived in this world. 

Chulpa in Sillustani

   On the way back from the chulpas stopped to visit a typical house in this area. It was really typical: outside of the clay brick fence alpacas, guanacos and llamas were grazing, in the garden, guinea pigs and pigs are kept; we were also showed how to make the yarn from the alpaca wool, and how carpet is made from this yarn. There were also typical dishes on display: the Andean sweet potato, a variety of seeds, the most interesting, clay (!). Clay is eaten in this region as a suppliment of minerals - the clay is mixed with water and this paste is used like mayonnaise, eaten with potatoes. 

Akinari and a guanaco

  The difference of the four llama-typed animals were explaining to us here as well: the largest of the four types is the guanaco; it is rather typical south from Peru (in Argentina and Chile). The typical animals in Peru are rather the llamas and alpacas: the best way to distinguish these two is to look at their tails, because the llama`s tail always points up while the one of the alpaca points down. Also, the alpaca is more fluffy, and even its head and face is covered with fluffy fur. The crossing of the llamas and alpacas is called the suri-alpaca. These animals can be recognized of their long, dreadlock-like fur.

  After this explanation, we could distinguish the flock of alpacas around our hotel - there was a group of alpacas around our hotel, and for them, there was even a traffic sign saying: "watch out, alpacas". Such a sign can only be seen in South America! :)

For more pictures, click on the link here →Lake Titicaca 

Uros Island

  Szóval, megérkeztünk a Titikaka-tóhoz, a világ legmagasabban fekvő hajózható tavához. A tó területe 58ezer km2, a Balaton kb. tízszerese. A tavon Peru és Bolívia osztozik, kicsivel nagyobb résszel Peruban. A tó nevét az itteni őslakosoktól kapta: titi jelentése kecsua nyelven pumát, kaka pedig aimara nyelven követ vagy szürkét jelent. A Titikaka-tó tehát szürke (vagy kő) puma. Nem tudom, az őslakosok honnét ismerhették a tó légi felvételeit, de a név eredete állítólag onnét jön, hogy a tó egy nyulat kergető pumát ábrázol. És tényleg, a légifelvételről el tudjuk képzelni a nyulat (a bal oldali kisebb tó) mintha a puma felé fordulna, a puma (a nagy tó) pedig mintha a nyúl felé kapna - a puma feje a nyúl melletti kerekded rész, a lábai pedig a kinyúló részek)

  A Titikaka-tó parti területeit nagy területen sás (a helyiek totora-nak nevezik) borítja, ahol a vízmélység 1-2 méter csak, de a tó legmélyebb helye 28O méter! A tavon azonban mégicsak a legérdekesebbek az emberek voltak. Az egész világon ugyanis csak itt találkozhatunk egy olyan néppel, ami úszó szigeteken él. Ez az Uros-sziget. Bár egyes számban van, az Uros-sziget tulajodonképpen kb. 7O kisebb-nagyobb sziget gyűjtőneve, aminek összesen 2OOO lakosa van. Ezek egy része a régi életmódot folytatja, elszigetelve a turistáktól, míg kb. 2O szigetnyi lakos nyitott a turistákra, és tulajdonképpen a turizmusból élnek. 

The women preparing the totora for eating

  Délelőtt mi is ezt a csoportot látogattuk meg - hajóval kb. 45 percnyire van ez a szigetcsoport Punotól. A mi csoportunkat egy 5 családból álló sziget fogadott, a "Hal-család". (Én neveztem el így őket, ugyanis a kilátó-szimbólumuk egy hal volt.) Az asszonyok és a "szigetfő" fogadott minket, és először elmagyarázták, hogyan is élnek, miből is áll a sziget. A szigeteket és mindent, ami a szigeten van, a lakosok készítik kézzel az itteni sásból, a totorából. Elmagyarázták a sziget építési módját is: az építéshez először is a sekély vizekben levő sásosból kivágnak kb. 1-2 méteres tömböket (a gyökérrel együtt), majd csónakokkal elszállítják oda, ahova a következő szigetet építik. A tömböket egyenként összekötik (természetesen a totora szárával), ha pedig megvan a kívánt nagyság, a szigetet hat ponton rögzítik a talajhoz. A totora gyökerének köszönhetően (ami miatt a föld szivacsos állagú), a sziget lebeg a víz színén. (Mivel az idővel a föld szétmállik a víz alatt, 25-3O évenként úrja kell építeni ezeket a szigeteket.) A szigeten kívül a házak, az ágy, a padok, székek, játékok, minden ebből a totorából készül. A totorát viszont ételnek is használják - a külső héjakat lefejtik és a belül levő fehér, szivacsos belet eszik: különösebb íze nincs, de ásványi anyagokban gazdag és a fogkrémet is helyettesíti állítólag. 
  Mivel az egész sziget sásból készült, a tűzre nagyon vigyáznak: "konyha" egy szigeten csak egy van, az is kívül és nagyon kicsi - egy nagyobb kőre helyeznek egy agyag tűzhelyet, amin 3 edénynek van hely: ez a tűzhely az egész szigetnek, vagyis a mi esetünkben 5 családnak. Az esti világításra régen gyertyákat használtak, de mivel sok volt a baleset, manapság már felcserélték a gyertyákat napelemmel - ide is betört már a 21.század.
  Az itteniek életének ismertetése után egy-egy család behívott a házukba - a ház egy kb. 8nm2 es szoba, mivel a konyha kívül van, fürdőszobát nem igényelnek (mivel egy tó közepén laknak), a szoba inkább csak hálószobaként szolgál. (Az idő egész évben nagyon jó, ezért az emberek a nap nagy részét a szabadban töltik, csak aludni járnak a házba.) 

There is only a bed (made of totora) inside the house

   Mivel ezen a részen az emberek a turizmusból élnek, a napi elfoglaltság a kézműves tárgyak készítéséből áll: faliszőnyegek szövéséből, totorából készült kis hajók, szuvenírek fonásából, kis tökök faragásából, festéséből. 
  A szuvenírvásárlás után pedig felszálltunk a "Mercedesekre". (A "szigetfő" hívta így a nagy, díszes hajókat, amik a turisták részére vannak fenntartva, szemben a kisebb, egyszerűbb, "házi" használatra való "Volkswagenekkel".) Egy kb. 2O perces hajókázás után visszatértünk a csoport hajójához, elbúcsúztunk a családoktól és visszatértünk Punoba.

Our boat

  A délutáni túrához volt kb. 2 óránk, ezért bementünk a városba ebédelni. Ebéd után jött értünk az idegenvezető és mentünk is Sillutaniba. Sillutani Punotól kb. fél órányira volt. Sillutani látnivalója a chulpa. A chulpákat már az inkák előtt építették az őslakosok, de az inkák is használták ezeket a kőböl épült, henger alakú temetkezési helyeket. Sillutani még feltárás alatt van, a közel 1OO chulpa közül eddig még csak 4-5 ilyen temetkezési helyet állítottak helyre: a legnagyobb, legjobb állapotban megmaradt chulpa az ún. gyík-chulpa. Azért hívják így, mert a fal egyik kövébe egy gyíkot faragtak - az őslakosok ugyanis úgy tartották, a gyíkok viszik át a halottat a másvilágra. A mumifikál halottakat magzati pozícióban tették be a chulpákba (ez a másvilágon való újjászületésre utal), az ezvilágon használt tárgyaikkal, ékeszerkkel, hogy ugyanúgy élhessen majd a halott a másvilágon, ahogy itt is élt.

chulpas in Sillustani

  A chulpák megtekintése után útban hazafelé megálltunk egy tipikus punoi házat meglátogatni. Tényleg tipikus volt: az agyagtéglából épült kerítésen kívül alpakák és guanakók, lámák legeltek, a kertben tengerimalacokat és disznókat tartottak, de megmutatták, hogyan készítik a fonalat az alpaka szőréből és hogyan készül szőnyeg ebből a fonalból. Voltak még tipikus ételek is, az andokbeli édes krumpli, a különféle magok mellett a legérdekesebb az agyag (!) volt: az ásványianyag-pótlásra egy adott helyről agyagot szednek az itteniek, amit vízzel felhigítva, majonézként, főtt krumplira kenve esznek. 

A typical house around this area

  Itt elmagyarázták a 4 lámaféle közti különbséget is: a guanakók a legnagyobbak a négy fajta közül, inkább Perutól délebbre jellemzőek: Argentínában, Chilében. A tipikus állatok Peruban a lámák és az alpakák: a legjobban a farkukról lehet ezt a két fajtát megkülönböztetni, a lámák farka ugyanis feláll, míg az alpakáké lesimul. Az alpakák egyébként sokkal bolyhosabbak, és még a fejüket, arcukat is vattaszerű szőr borítja. A lámák és az alpakák keresztezéséből született állatokat suri-alpakának hívják, ezek a puli láma változata: hosszú, rasztaszerű szőrük miatt engem a pulira emlékeztettek.

Akinari and the alpacas

  A lámák változatait megismerve, hazatérve a szállodánkba, a szálloda körüli alpakákat már meg tudtuk különböztetni - a szálloda körül is legelt mindig egy csoport, sőt még "vigyázat, alpaka" tábla is volt kirakva az útra. Ilyen táblát is csak Dél-Amerikában lehet látni!

További képekért kattints ide! →Lake Titicaca

Letters from...Peru - From Cusco to Lake Titicaca

 (text in ENG, HUN)

La Raya at 4300 meters

  From Cusco we took a bus to Puno. Although the road to Puno is only about 380km, it took us 9 hours to get to Lake-Titicaca; it took so long because this ride was in fact a sort of tour bus, we tied the pleasant with the beneficial - while we were traveling, we visited the tourist sights on the way. Approximately every 1 or 2 hours we stopped at a tourist attraction, so the ride didn`t seem very long finally.

  Departing from Cusco, our first stop was Andahuaylillas. In this small village, the church was the main attraction - seeing the handmade, clay brick buildings in the village, I would not expect much to see, but the church was really worth the time. Unfortunately, the church could not be photographed, but I found some pictures from the internet. This church is also called the Sistine chapel of Peru, because it is so richly and beautifully decorated. Of course, the church was built by the Spanish inquisitors in the 16th century - the richly decorated main and side altars are covered with 18-carat gold, the ceiling and the beams are beautifully painted. In the walls one can still see the murals in their original shape, as the paints that were made by plants' fibers, withstood the centuries.

18-carat altars in Andahuaylilla

  After visiting the church of Anadhuaylillas, our next stop was some ancient Incan ruins in Raqchi. As the tour guide told us, in the 4000kms long Inca empire (which laid in the Andes), except the capital, Cusco, there were very few real "cities", the people lived scattered throughout the mountains. Throughout the mountains the Incas had well-established road network, along which they had "control stations", resting places and food stores. Raqchi was such a food warehouse and administration center in the Incas time. More than 300 stone-built circular buildings were found here that contained dried and frozen vegetables, and meat stored in order to be prepared for bad weather.

Food storage houses in Raqchi

  After Raqchi we stopped at Sicuani for lunch. The lunch contained real Peruvian dishes: alpaca meat, yellow potato (a kind of sweet potato), quinoa (a kind of seed, that has a sort of couscous type texture) etc..

La Raya

  After lunch we had about two hours to rest in the bus until we arrived at the highest point of our tour, La Raya. La Raya is at 4318 meters above sea level (Cusco, our starting point was at 3400m). La Raya is also on the border of Cusco and Puno states, so it was a really good place for photos. The sky's blue at 4000 meters makes you feel closer to space and the surrounding snow-capped mountain peaks show 5-6000 meter height.

  At the busstop at La Raya ther were a lot of souvenir sellers (as usual) and a lady dressed in traditional costume was walking with an alpaca on her side and a baby on her back, to pose for photos with the toursits.

  After La Raya, our last stop was Pucara - here we visited a local archaeologist's private museum. There was everything in the museum from the Peruvian traditional hats until a mummy that was found in the nearby mountains. But the most interesting of the museum were the vicunas. These animals are relatives of the llamas, and with their long, narrow necks they resembled me to antelopes.

Vicunas in the museum garden

  From Pucara we arrived to Puno in less than an hour. In Puno we stayed at the Hotel Libertador on a private island on Lake Titicaca. We arrived to the hotel at around six o'clock, but after a full day tour, we spent the rest of the day in the hotel. Since we had only one day in Puno, we applied for a tour for the next day to the Uros Island (half day tour in the morning) and the to ruins of Sillustani (half day tour in the afternoon). But I will write more about this tour in my following letter... 

For more pictures, click on the link! →Cusco - Puno

La Raya

  Cuscoból Punoba bussszal mentünk. Punoig bár csak 380km az út, mégis 9 óra alatt értünk a Titkaka-tóhoz: ez amolyan busztúra volt ugyanis, ami a kellemest összekötötte a hasznossal - míg utaztunk, a közbenlevő látnivalókat is meglátogattuk. Kb. 1-2 óránként kiszálltunk egy-egy turista látványossághoz, így az út sem tűnt igazán hosszúnak.

  Az első megállónk Cusco után Andahuaylillas volt. Ebben a kis faluban a templom a fő látványosság - a kézzel készített, agyagtéglás épületek között nem vártam volna sok látnivalóra, de a templom tényleg megérte az időt. Sajnos a templomban nem lehetett fényképezni, de az internetről találtam pár képet - a templomot Peru Sistine Kápolnájának is nevezik, annyira gazdagon és szépen díszített. Természetesen, a templomot a 16. században a spanyol inkvizítorok építették - a gazdagon díszített fő- és mellékoltárok 18 karátos arannyal vannak bevonva, a plafon és a gerendák pedig szépen festett. A falakon is még az eredeti falfestmények láthatóak, a természetes, növényi rostokból készített festékek kiállták az évszázadokat.

A remaining wall from the admin. center in Raqchi

 A templomlátogatás után a következő állomásunk Raqchi volt: itt régi inka romokat néztünk meg. Mint az idegenvezetőnk elmondta, az inkák kb. 4000km hosszú birodalmában (ami az Andok hegységben terült el), a fővároson kívül nagyon kevés igazi "város" volt, az emberek elszórva éltek a hegyekben. A hegyekben való közlekedéshez az inkáknak jól kiépített úthálozatuk volt, amik mentén "ellenőrző-állomások", pihenőhelyek és élelmiszerraktárak voltak. Raqchi egy ilyen élelmiszerraktár volt. Több, mint 300, kőből épült kör alakú épület van itt, amikben szárított vagy fagyasztott zöldségeket, húst tároltak a rossz idő esetére.


 Raqchi után Sicuaniban álltunk meg ebédelni. Az ebéd igazi perui ételekből állt: alpaka hús, sárga krumpli (egy fajta édesburgonya), libatop (apró magok, amit megfőznek, amolyan kuszkusz típusú állaga van) stb.

Photo shoot at La Raya

  Az ebéd után volt kb. két óránk pihenni a buszban, amíg megérkeztünk a busztúra legmagasabb pontjához, La Rayába. La Raya 4318 méter magasan van (Cusco, a kiindulási pontunk 3400 méteren volt). La Raya Cusco és Puno megyék határán is van épp, pont jó hely volt fotózásra. Az ég kékjén 4000 méteren már érezni az űr közelségét, a környező hegyek hófödte csúcsai pedig 5-6000 méteres magasságról árulkodnak.
  La Raya megállóhelye (is) persze tele volt szuvenírárusokkal, egy népviseletbe öltözött néni is sétált egy alpakával az oldalán és egy bébivel a hátán, hogy pár solért modellt álljon a turistáknak. (A vicces az volt, hogy miután adtunk pár solt neki, keveselte! Ha keveslik, miért nem mondják meg, hogy ennyi és ennyi, miért mondanak csak annyit, hogy "csak egy kis borravalót kérek"?)

   La Raya után az utolsó megálló Pucara volt - itt egy helyi régész magánmúzeumát néztük meg. A múzeumban minden volt, a szövőszéktől kezdve a közeli hegyekben talált múmiáig. De a legérdekesebbek a vicuna (bikunya)-k voltak. Ezek az állatok a lámák rokonai, hosszú, keskeny nyakukkal nekem andokbeli antilopoknak tűntek.

The village of Pucara

  Pucara után már kevesebb, mint egy óra alatt beértünk Punoba. Punoban a Libertador szállodában szálltunk meg, egy szigeten - a szigetet egy út kötötte össze a szárazfölddel. Hat óra körül érkeztünk meg, de az egész napos utazás után a nap részét már a hotelben töltöttük. Mivel Punoban csak egy teljes napunk volt, biztosra mentünk és befizettünk a szállodában egy csoportos útra az Uros szigetre (délelőtti fél napos túra) és Sillustani romjaihoz (délutáni fél napos túra). De ezekről részletesebben majd a következő levelemben írok...

További képekért kattints erre a linkre →Cusco - Puno

 

Letters from...Peru (The Sacred Valley)

 (text in ENG, HUN)

Ollyantaytambo

  After climing up to Machu Picchu, the next day we went back to Cusco. Strangely, there are only a few train going back straight to Cusco, most of them end at the terminal Ollantaytambo.      Ollyantaytambo is approximately one and a half hours from Aguas Calientes. On the train the time flew, as the conductors gave us a little dance demonstration and held a "petit" fashion show - it is a well organized business, as the clothes (made of fine Alpaca wool) can be purchased at the end of the trip.

Fashion show on the train

    So, our train arrived at Ollantaytambo. As we arrived, we decided to look around a bit before going back to Cusco. Ollyantaytambo is an important place in the Sacred Valley. The Sacred Valley is actually the Uramba Valley, which valley is surrounded by 6000 meters high mountains - in the 16th century, this was the center of the Inca empire with Cusco, the capital. There were also administrative centers, stocks with accumulated food and the major commercial roads went through this area as well.
  Ollyantaytamboban has a huge Inca ruin, two large terraces built in the side of the mountains. Climbing up the stais along the terraces, large stones were waiting for us on the top. These stones are also made by the famous Inca construction method - polished incredibly smooth and fitted together with surgical precision. These stones here were 4 meters tall!

   Getting back to the station (the ruins were just around 10 minutes walk from the station), we took a "bus" back to Cusco. So the quotation marks, because the bus was actually a minivan. (Such "paseros" are common in Mexico as well even in Mexico City you can see them every day.) It took a little less than two hours back to Cusco, but the minivan was quite comfortable, and the road was well-paved as well. Also, the scenery was different as it was from the train, so we really forget about the time, as the winding road took us next to snow-capped mountains and grassy plains.

  The next day we planned to look around in the Cusco area - the Sacred Valley. This valley is full with Inca ruins in about 100 kilometers diameter around Cusco. We rented a taxi for all day, and as it turned out, the taxi fare was the same or even cheaper than renting a car.
  We started our tour at around 11 o'clock in the morning and got home at 7 pm, but even so, we could only see a little part of the whole area. The route we took was: Saqsaywaman, Tambomachay, Pisaq, Moray and Maras.

The huge stones of Saqsaywaman

 Saqsaywaman is a strange shaped Inca fortress - curiously the 20 meters tall walls were built in a zig-zag shape (only 4-5 meters height has remained of these wall today, but the zig-zag shape can be still well seen). Of course, these walls were built the same way as in every other place: without any mortar, just by polishing large stones and piling them up. The fort has a sad story, as 20 thousand people were massacred within these walls by the Spanish - although the Incas well defended themselves against the Spanish inquisitors, they had the custom of no fighting at night. When the Spaniards knew of this custom, they slaughtered the Incas at one night.

   We saw the first lamas in Saqsaywaman - it was our fourth day in Peru, and we were surprised that you have not seen a llama or alpaca so far. However, as we reached the ruins on top of the hill, there was a group of llamas coming up from the other side (we found out later that they were alpacas, suri-alpacas). One would think they are fluffy animals, but from a closer look, they look a bit dirty - as these animals not only eat grass, but small twigs and leaves from the bushes as well, half of the bush is actually caught in their fur.

Llamas at Saqsaywaman

  The other interesting thing was the nature Saqsaywaman - there were huge rocks on the other side of the ruin, but in a way we had never seen: the stones look like as if a giant formed huge shperes out of them, and then pushed them halfway into the ground. Unfortunately, we had no guide to ask about these strange formations. The other side of these rocks were even more interesting: the rocks on the other side had the shape of a huge slide.

Strange shaped rocks in Saqsaywaman

  Our next stop was Tambomachay, a resting place along the Inca road. The word "Tambomachay" means "resort" in the Inca language. While there is not much left of the ruin, the interesting part of this place is the water spring. This spring is still running today and does not dry out throughout the year, which is a big deal in a place where half of the year is without rain. (The Incas is said to have been masters in two things at least: other than shaping and moving huge stones, their water management was also incredible. They built underground water pipes and they pulled the water was great distances to key destinations.)

Tambomachay

   In Pisaq, which was approx. 1 hour away from Tambomachay, there are two places worth to see - one is the market that is held three times a week (a huge market with every handicraft one can imagine - silver, gold and stone accessories, rugs made of alpaca wool, knit gloves, hats and sweaters in every color and shape); and the other is, of course, an Inca ruin. Pisaq`s ruin is also known as "little Machu Picchu", as the structure of this site is similar to Machu Picchu`s: the site is surrounded by terrace fields, the site contains a Temple of Sun etc. The place was quite big as well, it took us a good one hour to look around. Since this place is built into the side of the mountain as well, the view to the valley and the terraces was beautiful from the top. We took our lunch here (a sandwich that we bought in a cafe in Pisaq) - even if it was only a sandwich, due to the beautiful view and bright sunshine, I think we enjoyed this lunch better than we would have any other lunch in a fancy restaurant.

The ruins of Pisaq

 Our last two destinations, Moray and Maras were close to each other, but again it took us a  good one hour to get there from Pisaq. First we went to Maras, which is famous for salt distillation. As we went up to the plateau, and descended to a valley, the distillation place suddenly revealed to us after a bend - the scene of the almost 4000 (!) salt pools looked awesome! One side of the hill was almost completely covered with these snow-white, rectangular pools. (Needless to say, these pools are formed as terraces.) And how salt can be obtained in the middle of the Andes? There is a salt-water spa near. The water is introduced into the shallow pools, where the water evaporates by the sunshine, but the salt remains at the bottom and edge of the pools. After paying for the entrance, we could go down to the pools to look closely, and of course, salt was the main souvenir sold here in the shops.

Salt pools of Maras

  Our last stop this day was Moray - it has circular shaped terraces built in a valley. The greatest depth of the terrace is 150 meters! These terraces are thought to used to be used for plant nursery due to their controlled climate conditions.

The smaller terraces in Moray

  Unfortunately, by the time we arrived to Moray, the sun had sunk and cold wind began to blow, so we didn`t spend much time here. On the way home, but bumped into an other interesting scene; it was around 5-6 o'clock, just the time when the animals go home from the fields for the night, so all the way, we bumped into flocks of sheep, donkeys and cows strolling on the road.

  We got to our hotel at around seven o'clock and we immediately packed, as the next day we left early to our next destination Puno at Lake Titicaca. We took a bus there (about 400km), but this story I will write about in a next letter.

For more pics, click on the link here →The Sacred Valley

Ollantaytambo

  Machu Picchuról visszatérve, másnap indultunk vissza Cuscoba. Visszafelé érdekes módon alig van vonat egyenesen Cuscoba, a legtöbb vonat végállomása Ollantaytamboban van. Ollyantaytambo kb. másfél órára van Aguas Calientestől. A vonaton visszafelé jól elszórakoztattak, a kalauzok ugyanis rövid táncos bemutatót és divatbemutatót tartottak nekünk - jól megszervezett üzlet volt, a divatbemutató darabjai (finom alpaca-fonalból készült ruhák) megvásárolhatók voltak az út végén.

The fashion show on the train

  Ollantaytamboba érve körülnéztünk egy kicsit, mielőtt visszamentünk volna Cuscoba - Ollantaytambo már a Szent-Völgy (Sacred Valley) egy fontos állomása. A Szent-Völgy tulajdonképpen az Uramba-völgy, amit 6OOO méteres hegyek vesznek körül, és az inkák központi helye volt - Cuscoval, az akkori fővárossal a központban, itt voltak az inkák adminisztrációs központjai, fő útvonalai és az azok mellett futó pihenőhelyek, élelmiszerközpontok stb.

  Ollyantaytamboban is egy ilyen nagy inka emlék van, két domb oldalába épített hatalmas teraszok. A teraszok mentén futó lépcsőkön felmenve, a tetőn hatalmas kövek vártak. Ezek a kövek is az inkák építési módja szerint, hihetetlenül simára vannak csiszolva és sebészi precizitással vannak összeillesztve. Csakhogy ezek a kövek 1O méteresek!

  Vissztérve az állomásra (az inka emlék mindössze kb. 1O percnyire volt gyalog) "busszal" mentünk Cuscoba. Azért az idézőjel, mert a busz igazából egy mikrobusz volt csak. (Ilyen "pasero-k" Mexikóban is mindennaposak.) Az út valamivel kevesebb, mint két óra volt, de kényelmes, jól aszfaltozott úton haladtunk - a táj pedig elfeledtette velünk az időt, a kanyargós út hófödte hegycsúcsok és füves fennsíkok között vitt.

  A következő napot Cusco környékének szenteltük - kb. 1OO kilóméteres körzetben megszámlálhatatlan, kisebb-nagyobb inka emlékek, romok vannak. Buszok bár nemigen járnak (hacsak nem fizet be valaki egy csoportos túrára), ezért kibéreltünk egy taxit (mint kiderült, egész napra kb. ugyanannyi, vagy még olcsóbb volt, mintha autót béreltünk volna).

  Délelőtt 11-kor indultunk, és este 7-kor értünk haza, de így is csak egy részét tudtuk megnézni a környék látványosságaiból. Az útvonal a következő volt: Saqsaywaman, Tambomachay, Pisaq, Moray és Maras.

The zig-zag walls of Saqsaywaman

  Saqsaywaman az inkák egy erődje volt, az érdekessége, hogy cikk-cakk alakban építették a 2O méteres falakat (ezek ma csak már kb. 4-5 méteres magasságban maradtak meg) - természetesen ugyanabban a formában, mint mindehol máshol: mindeféle kötőanyag nélkül, csupán hatalmas kövek összecsiszolásával és egymásra rakásával. Az erőd szomorú története, hogy ezeken a falakon belül 2O ezer embert mészároltak le a spanyolok - bár az inkák jól védték magukat a spanyol inkvizítorok ellen, éjjel nem harcoltak. Ezt használták ki a spanyolok és éjjel lemészárolták az inkákat.

  Saqsaywamanban láttuk az első lámákat - már negyedik napja voltunk itt, és csodálkoztunk, hogy még nem láttunk lámát vagy alpakát. Ahogy felértünk a romok tetejére, a domb túlsó oldaláról jött egy csapat láma (mint később megtudtuk, lámák, alpakák és suri-alpakák csapata volt). Az ember azt gondolná, hogy pihe-puha állatok, az igazság viszont az, hogy ezek az állatok nem csak füvet, apró gallyakat, bokrok leveleit is eszik, ami aztán beleakad a bundájukba, úgyhogy a fél bokrot magukkal viszik.

The first lamas we have seen

   A másik érdekesség Saqsywamanban a természet volt - a rom túloldalán hatalmas sziklák voltak, de olyan formában, amilyet még nem láttunk: a köveket mintha egy óriás gömb alakúra csiszolta volna, és aztán félig benyomta volna a földbe. Sajnos nem volt vezetőnk, akitől megkérdezhettük, hogyan alakultak ki ezek a formák, de az biztos, hogy nem ember alakította. Ezeknek a szikláknak a túloldalán pedig természet alakította csúszda volt - a szikla hullámvonalban volt kialakítva, és annyira sima volt, hogy egy ember tényleg lecsúszhatott rajta.

The natural slide

  A következő megállónk Tambomachay volt: ez a hely az inkák egyik megállóhelye volt a Szent-Völgyben. Tambomachay inka nyelven "menedék"-et jelent. Bár itt nem sok rom maradt meg, az érdekessége a helynek, hogy még ma is folyik ott a víz a forrásból, ami az inkáknak is szolgált. Ez a forrás egész évben nem apadt ki, ami a fél éves száraz évszakban igencsak magasfokú technológiára utal. (Az inkák a hatalmas kövek megformálásán és mozgatásán kívül a víz ügyes felhasználásában is híresek voltak - biztosítani tudták a ki nem apadó forrásokat, földalatti vezetékeket építettek, és hatalmas távolságokról hozták a vizet a fontos helyekre.)

Tambomachay

  Pisaqban, ami kb. 1 órányira volt Tambomachaytól, kétféle látvanyosság is volt - az egyik a hetente háromszor megrendezésre kerülő piac, a másik pedig természetesen egy inka rom volt. Kis Machu Picchunak is nevezik az itteni romot, a hely felépítése ugyanis ugyanolyan volt, mint Machu Picchuban: a város körül teraszos kialakítású szántóföldek voltak, a városban a házakon kívül Nap temploma, kilátóhely is volt. Bár "kis" Machu Picchunak hívják, az egész hely bejárására itt is kellett egy jó óra. Mivel ez a hely is hegyoldalba van építve, a rom tetejéről gyönyörű kilátás nyílt a völgyre és a hegyoldalba vájt teraszokra, ezért az ebédet (szendvics, amit Pisaqban vettünk) itt költöttük el. Gyönyörű kilátás és ragyogó napsütés mellett ez volt a legfinomabb ebéd, még ha csak egy szendvics volt is.

View from Pisaq

  Az utolsó két állomásunk, Moray és Maras közel voltak egymáshoz, de Pisaqból megint egy jó órányira voltak. Először Marasba mentünk, ami a sópárolóiról híres. Ahogy felmentünk a fennsíkra, és onnét ereszkedtünk vissza egy völgybe, a sópároló egy kanyar után hirtelen tárult elénk - közel 4OOO(!) medencében párolnak itt sót, a völgy egy oldalát szinte teljesen beborítják a hófehér, négyszög alakú medencék. (Mondanom sem kell, ezek is teraszosan vannak kialakítva.) És hogy hogyan nyernek sót az Andok közepén? Egy sós termálvízből, ami errefelé folyik. A vizet belevezetik a sekély medencékbe, ahonnét a víz elpárolog, de a só megmarad a medence alján és szélén. A medencékhez le lehet menni, közelről megnézni, és természetesen a bejáratnál lévő árusoknál a sópárolóból származó sót is lehet venni.

The salt pools of Maras

  Utolsó állomásunk Moray volt - Morayban szabályos kör alakúra formált teraszokat találunk egy völgyben. A legnagyobb ilyen terasz mélysége 15O méter! Ezeken a teraszokon is (mint máshol) növényeket termesztettek állítóleg, de a teraszok formája arra következtet, hogy valószínűleg amolyan faiskola volt itt - a völgy és a teraszok horpadásos kialakítása miatt szabályozható klíma alakult ki, ami megkönnyítette a növények növekedését.

Moray

  Sajnos, mire Morayba értünk, már lement a nap és kezdett hideg szél fújni, ezért itt már nem töltöttünk sok időt. Hazafelé az úton azonban megint érdekességbe botlottunk, este 5-6 óra felé hajtják ugyanis haza az állatokat, ezért lépten-nyomon birkanyájak, szamarak és tehenek között vitt az utunk.

  Este hét óra felé értünk vissza a szállodába, és már pakoltunk is össze, másnap ugyanis kora reggel indultunk Punoba, a Titikaka-tóhoz. Az utat (kb. 4OOkm) busszal tettük meg. De erről majd a következő levelemben írok.

  
További képekért kattints ide! →The Sacred Valley