Letters from...Peru (The Sacred Valley)

 (text in ENG, HUN)

Ollyantaytambo

  After climing up to Machu Picchu, the next day we went back to Cusco. Strangely, there are only a few train going back straight to Cusco, most of them end at the terminal Ollantaytambo.      Ollyantaytambo is approximately one and a half hours from Aguas Calientes. On the train the time flew, as the conductors gave us a little dance demonstration and held a "petit" fashion show - it is a well organized business, as the clothes (made of fine Alpaca wool) can be purchased at the end of the trip.

Fashion show on the train

    So, our train arrived at Ollantaytambo. As we arrived, we decided to look around a bit before going back to Cusco. Ollyantaytambo is an important place in the Sacred Valley. The Sacred Valley is actually the Uramba Valley, which valley is surrounded by 6000 meters high mountains - in the 16th century, this was the center of the Inca empire with Cusco, the capital. There were also administrative centers, stocks with accumulated food and the major commercial roads went through this area as well.
  Ollyantaytamboban has a huge Inca ruin, two large terraces built in the side of the mountains. Climbing up the stais along the terraces, large stones were waiting for us on the top. These stones are also made by the famous Inca construction method - polished incredibly smooth and fitted together with surgical precision. These stones here were 4 meters tall!

   Getting back to the station (the ruins were just around 10 minutes walk from the station), we took a "bus" back to Cusco. So the quotation marks, because the bus was actually a minivan. (Such "paseros" are common in Mexico as well even in Mexico City you can see them every day.) It took a little less than two hours back to Cusco, but the minivan was quite comfortable, and the road was well-paved as well. Also, the scenery was different as it was from the train, so we really forget about the time, as the winding road took us next to snow-capped mountains and grassy plains.

  The next day we planned to look around in the Cusco area - the Sacred Valley. This valley is full with Inca ruins in about 100 kilometers diameter around Cusco. We rented a taxi for all day, and as it turned out, the taxi fare was the same or even cheaper than renting a car.
  We started our tour at around 11 o'clock in the morning and got home at 7 pm, but even so, we could only see a little part of the whole area. The route we took was: Saqsaywaman, Tambomachay, Pisaq, Moray and Maras.

The huge stones of Saqsaywaman

 Saqsaywaman is a strange shaped Inca fortress - curiously the 20 meters tall walls were built in a zig-zag shape (only 4-5 meters height has remained of these wall today, but the zig-zag shape can be still well seen). Of course, these walls were built the same way as in every other place: without any mortar, just by polishing large stones and piling them up. The fort has a sad story, as 20 thousand people were massacred within these walls by the Spanish - although the Incas well defended themselves against the Spanish inquisitors, they had the custom of no fighting at night. When the Spaniards knew of this custom, they slaughtered the Incas at one night.

   We saw the first lamas in Saqsaywaman - it was our fourth day in Peru, and we were surprised that you have not seen a llama or alpaca so far. However, as we reached the ruins on top of the hill, there was a group of llamas coming up from the other side (we found out later that they were alpacas, suri-alpacas). One would think they are fluffy animals, but from a closer look, they look a bit dirty - as these animals not only eat grass, but small twigs and leaves from the bushes as well, half of the bush is actually caught in their fur.

Llamas at Saqsaywaman

  The other interesting thing was the nature Saqsaywaman - there were huge rocks on the other side of the ruin, but in a way we had never seen: the stones look like as if a giant formed huge shperes out of them, and then pushed them halfway into the ground. Unfortunately, we had no guide to ask about these strange formations. The other side of these rocks were even more interesting: the rocks on the other side had the shape of a huge slide.

Strange shaped rocks in Saqsaywaman

  Our next stop was Tambomachay, a resting place along the Inca road. The word "Tambomachay" means "resort" in the Inca language. While there is not much left of the ruin, the interesting part of this place is the water spring. This spring is still running today and does not dry out throughout the year, which is a big deal in a place where half of the year is without rain. (The Incas is said to have been masters in two things at least: other than shaping and moving huge stones, their water management was also incredible. They built underground water pipes and they pulled the water was great distances to key destinations.)

Tambomachay

   In Pisaq, which was approx. 1 hour away from Tambomachay, there are two places worth to see - one is the market that is held three times a week (a huge market with every handicraft one can imagine - silver, gold and stone accessories, rugs made of alpaca wool, knit gloves, hats and sweaters in every color and shape); and the other is, of course, an Inca ruin. Pisaq`s ruin is also known as "little Machu Picchu", as the structure of this site is similar to Machu Picchu`s: the site is surrounded by terrace fields, the site contains a Temple of Sun etc. The place was quite big as well, it took us a good one hour to look around. Since this place is built into the side of the mountain as well, the view to the valley and the terraces was beautiful from the top. We took our lunch here (a sandwich that we bought in a cafe in Pisaq) - even if it was only a sandwich, due to the beautiful view and bright sunshine, I think we enjoyed this lunch better than we would have any other lunch in a fancy restaurant.

The ruins of Pisaq

 Our last two destinations, Moray and Maras were close to each other, but again it took us a  good one hour to get there from Pisaq. First we went to Maras, which is famous for salt distillation. As we went up to the plateau, and descended to a valley, the distillation place suddenly revealed to us after a bend - the scene of the almost 4000 (!) salt pools looked awesome! One side of the hill was almost completely covered with these snow-white, rectangular pools. (Needless to say, these pools are formed as terraces.) And how salt can be obtained in the middle of the Andes? There is a salt-water spa near. The water is introduced into the shallow pools, where the water evaporates by the sunshine, but the salt remains at the bottom and edge of the pools. After paying for the entrance, we could go down to the pools to look closely, and of course, salt was the main souvenir sold here in the shops.

Salt pools of Maras

  Our last stop this day was Moray - it has circular shaped terraces built in a valley. The greatest depth of the terrace is 150 meters! These terraces are thought to used to be used for plant nursery due to their controlled climate conditions.

The smaller terraces in Moray

  Unfortunately, by the time we arrived to Moray, the sun had sunk and cold wind began to blow, so we didn`t spend much time here. On the way home, but bumped into an other interesting scene; it was around 5-6 o'clock, just the time when the animals go home from the fields for the night, so all the way, we bumped into flocks of sheep, donkeys and cows strolling on the road.

  We got to our hotel at around seven o'clock and we immediately packed, as the next day we left early to our next destination Puno at Lake Titicaca. We took a bus there (about 400km), but this story I will write about in a next letter.

For more pics, click on the link here →The Sacred Valley

Ollantaytambo

  Machu Picchuról visszatérve, másnap indultunk vissza Cuscoba. Visszafelé érdekes módon alig van vonat egyenesen Cuscoba, a legtöbb vonat végállomása Ollantaytamboban van. Ollyantaytambo kb. másfél órára van Aguas Calientestől. A vonaton visszafelé jól elszórakoztattak, a kalauzok ugyanis rövid táncos bemutatót és divatbemutatót tartottak nekünk - jól megszervezett üzlet volt, a divatbemutató darabjai (finom alpaca-fonalból készült ruhák) megvásárolhatók voltak az út végén.

The fashion show on the train

  Ollantaytamboba érve körülnéztünk egy kicsit, mielőtt visszamentünk volna Cuscoba - Ollantaytambo már a Szent-Völgy (Sacred Valley) egy fontos állomása. A Szent-Völgy tulajdonképpen az Uramba-völgy, amit 6OOO méteres hegyek vesznek körül, és az inkák központi helye volt - Cuscoval, az akkori fővárossal a központban, itt voltak az inkák adminisztrációs központjai, fő útvonalai és az azok mellett futó pihenőhelyek, élelmiszerközpontok stb.

  Ollyantaytamboban is egy ilyen nagy inka emlék van, két domb oldalába épített hatalmas teraszok. A teraszok mentén futó lépcsőkön felmenve, a tetőn hatalmas kövek vártak. Ezek a kövek is az inkák építési módja szerint, hihetetlenül simára vannak csiszolva és sebészi precizitással vannak összeillesztve. Csakhogy ezek a kövek 1O méteresek!

  Vissztérve az állomásra (az inka emlék mindössze kb. 1O percnyire volt gyalog) "busszal" mentünk Cuscoba. Azért az idézőjel, mert a busz igazából egy mikrobusz volt csak. (Ilyen "pasero-k" Mexikóban is mindennaposak.) Az út valamivel kevesebb, mint két óra volt, de kényelmes, jól aszfaltozott úton haladtunk - a táj pedig elfeledtette velünk az időt, a kanyargós út hófödte hegycsúcsok és füves fennsíkok között vitt.

  A következő napot Cusco környékének szenteltük - kb. 1OO kilóméteres körzetben megszámlálhatatlan, kisebb-nagyobb inka emlékek, romok vannak. Buszok bár nemigen járnak (hacsak nem fizet be valaki egy csoportos túrára), ezért kibéreltünk egy taxit (mint kiderült, egész napra kb. ugyanannyi, vagy még olcsóbb volt, mintha autót béreltünk volna).

  Délelőtt 11-kor indultunk, és este 7-kor értünk haza, de így is csak egy részét tudtuk megnézni a környék látványosságaiból. Az útvonal a következő volt: Saqsaywaman, Tambomachay, Pisaq, Moray és Maras.

The zig-zag walls of Saqsaywaman

  Saqsaywaman az inkák egy erődje volt, az érdekessége, hogy cikk-cakk alakban építették a 2O méteres falakat (ezek ma csak már kb. 4-5 méteres magasságban maradtak meg) - természetesen ugyanabban a formában, mint mindehol máshol: mindeféle kötőanyag nélkül, csupán hatalmas kövek összecsiszolásával és egymásra rakásával. Az erőd szomorú története, hogy ezeken a falakon belül 2O ezer embert mészároltak le a spanyolok - bár az inkák jól védték magukat a spanyol inkvizítorok ellen, éjjel nem harcoltak. Ezt használták ki a spanyolok és éjjel lemészárolták az inkákat.

  Saqsaywamanban láttuk az első lámákat - már negyedik napja voltunk itt, és csodálkoztunk, hogy még nem láttunk lámát vagy alpakát. Ahogy felértünk a romok tetejére, a domb túlsó oldaláról jött egy csapat láma (mint később megtudtuk, lámák, alpakák és suri-alpakák csapata volt). Az ember azt gondolná, hogy pihe-puha állatok, az igazság viszont az, hogy ezek az állatok nem csak füvet, apró gallyakat, bokrok leveleit is eszik, ami aztán beleakad a bundájukba, úgyhogy a fél bokrot magukkal viszik.

The first lamas we have seen

   A másik érdekesség Saqsywamanban a természet volt - a rom túloldalán hatalmas sziklák voltak, de olyan formában, amilyet még nem láttunk: a köveket mintha egy óriás gömb alakúra csiszolta volna, és aztán félig benyomta volna a földbe. Sajnos nem volt vezetőnk, akitől megkérdezhettük, hogyan alakultak ki ezek a formák, de az biztos, hogy nem ember alakította. Ezeknek a szikláknak a túloldalán pedig természet alakította csúszda volt - a szikla hullámvonalban volt kialakítva, és annyira sima volt, hogy egy ember tényleg lecsúszhatott rajta.

The natural slide

  A következő megállónk Tambomachay volt: ez a hely az inkák egyik megállóhelye volt a Szent-Völgyben. Tambomachay inka nyelven "menedék"-et jelent. Bár itt nem sok rom maradt meg, az érdekessége a helynek, hogy még ma is folyik ott a víz a forrásból, ami az inkáknak is szolgált. Ez a forrás egész évben nem apadt ki, ami a fél éves száraz évszakban igencsak magasfokú technológiára utal. (Az inkák a hatalmas kövek megformálásán és mozgatásán kívül a víz ügyes felhasználásában is híresek voltak - biztosítani tudták a ki nem apadó forrásokat, földalatti vezetékeket építettek, és hatalmas távolságokról hozták a vizet a fontos helyekre.)

Tambomachay

  Pisaqban, ami kb. 1 órányira volt Tambomachaytól, kétféle látvanyosság is volt - az egyik a hetente háromszor megrendezésre kerülő piac, a másik pedig természetesen egy inka rom volt. Kis Machu Picchunak is nevezik az itteni romot, a hely felépítése ugyanis ugyanolyan volt, mint Machu Picchuban: a város körül teraszos kialakítású szántóföldek voltak, a városban a házakon kívül Nap temploma, kilátóhely is volt. Bár "kis" Machu Picchunak hívják, az egész hely bejárására itt is kellett egy jó óra. Mivel ez a hely is hegyoldalba van építve, a rom tetejéről gyönyörű kilátás nyílt a völgyre és a hegyoldalba vájt teraszokra, ezért az ebédet (szendvics, amit Pisaqban vettünk) itt költöttük el. Gyönyörű kilátás és ragyogó napsütés mellett ez volt a legfinomabb ebéd, még ha csak egy szendvics volt is.

View from Pisaq

  Az utolsó két állomásunk, Moray és Maras közel voltak egymáshoz, de Pisaqból megint egy jó órányira voltak. Először Marasba mentünk, ami a sópárolóiról híres. Ahogy felmentünk a fennsíkra, és onnét ereszkedtünk vissza egy völgybe, a sópároló egy kanyar után hirtelen tárult elénk - közel 4OOO(!) medencében párolnak itt sót, a völgy egy oldalát szinte teljesen beborítják a hófehér, négyszög alakú medencék. (Mondanom sem kell, ezek is teraszosan vannak kialakítva.) És hogy hogyan nyernek sót az Andok közepén? Egy sós termálvízből, ami errefelé folyik. A vizet belevezetik a sekély medencékbe, ahonnét a víz elpárolog, de a só megmarad a medence alján és szélén. A medencékhez le lehet menni, közelről megnézni, és természetesen a bejáratnál lévő árusoknál a sópárolóból származó sót is lehet venni.

The salt pools of Maras

  Utolsó állomásunk Moray volt - Morayban szabályos kör alakúra formált teraszokat találunk egy völgyben. A legnagyobb ilyen terasz mélysége 15O méter! Ezeken a teraszokon is (mint máshol) növényeket termesztettek állítóleg, de a teraszok formája arra következtet, hogy valószínűleg amolyan faiskola volt itt - a völgy és a teraszok horpadásos kialakítása miatt szabályozható klíma alakult ki, ami megkönnyítette a növények növekedését.

Moray

  Sajnos, mire Morayba értünk, már lement a nap és kezdett hideg szél fújni, ezért itt már nem töltöttünk sok időt. Hazafelé az úton azonban megint érdekességbe botlottunk, este 5-6 óra felé hajtják ugyanis haza az állatokat, ezért lépten-nyomon birkanyájak, szamarak és tehenek között vitt az utunk.

  Este hét óra felé értünk vissza a szállodába, és már pakoltunk is össze, másnap ugyanis kora reggel indultunk Punoba, a Titikaka-tóhoz. Az utat (kb. 4OOkm) busszal tettük meg. De erről majd a következő levelemben írok.

  
További képekért kattints ide! →The Sacred Valley

Letters from...Peru (Machu Picchu)

 (text in ENG, HUN)

World`s no.1 tourist destination

The vistadome train

  So our next destination from Cusco was Machu Picchu - the town was not easy to reach: first we took a train from Cusco. After approximately three hours we arrived in a town called Aguas Calientes, from where we either had to walk about two hours, or take a bus on a zig-zag road for about 20 minutes in order to finally arrive to the largest city of the Incas. But let me start at the beginning.

  Although we booked the train ticket when we had planned our travel to Peru (about one month before our trip), we had only the earliest train at 6am left vacant seats (there are about 5 trains per day going to Machu Picchu). The price was not cheap, but the train itself was very comfortable and nice: even breakfast was served, but what I liked the best were the windows on the roof, so we could fully enjoy the hilly landscape on the road. The train descended about 1400 meters from Cusco to Aguas Calientes, so the landscapes changed hugely - while from Cusco the landscape was mainly bare, brown mountains and huge valleys, as we descended the landscape became more and more green, so near to Aguas Calientes the climate was tropical - dense forests on both sides with air plants hanging from the trees.
  As we got off the train, a hotel staff was waiting for us in Aguas Calientes. Aguas Calientes, as it's name showns (meaning "hot water"), has hot springs. The whole "city" contains from about two main streets and a small square, but yet it is perfect for tourists aiming for Machu Picchu - lots of souvenir shops, markets, restaurants, even every kind of massage to relax the tired muscles after walking around in the ruins. The thermal springs are only approx. 5 minutes away, but honestly, I would not recommend to those who have been to the Hungarian or Japanese thermal spas; it seems to me, hygiene doesn`t have the highest priority at these local baths - hair is floating on the surface and the water is usually muddy, so the hell knows if it`s really clean...

  We planned to spend a night in Aguas Calientes (again, mainly because we couldn`t find a train for the way back), but as the train arrived at 10 o`clock in the morning, we decided to go up to Machu Picchu on that day. The hotel receptionist was very helpful, she gave us a map, explained everything, and suggested that we go up in the morning to see the sunrise. Anyway, we decided to still go in that day (it was already near noon) - and, as it later turned out, we decided well. We took the bus to Machu Picchu, as we didn`t have enough time to walk 2two hours. It was again a good decision, because the road turned out to be mainly for the buses, it is very dusty and a busy road as the buses come and go every few minutes - if we would have walked, we had only swallowed the dust. The view was nice enough from bus as well - as the bus ascended to the 2400 meter high Machu Picchu, the landscape became more and more visible; you could see infinite number of mountains in the backgroun, showing why the Spaniards couldn`t find this place.

  Arriving to Machu Picchu, the first time we didn`t know where to start - not only because we were so excited, but also because we we did not get a map (maybe not to throw away and to protect the environment?) Although at the entrance there was a large table with a map, but there were a lot of people at the entrance, so we only noticed it on our way out... Finally, we set off on a road, which turned out to lead farther away from the Inca city. But eventually (after about a half hour walk) we arrived to the gate of the Sun, which gave beautiful view to the entire city.

  The Incas worshiped the sun, so its position was the most important in their architecture - the Sun Gate of Machu Picchu was built on the exact place where the sun rises and the first rays of the Sun would break over the city. Machu Picchu is said to had been built for the Incas leaders - priests and other important persons. The city's population sometimes reached 1000 inhabitants. A city on 2400 meters above sea level, surrounded by mountains, rises a problem of food. The terraced lands surrounding the city was the solution for this problem; here, the people grew potatoes, corn and other cereals. And for meat, I think they had the llama, alpaca meat - you can still find alpaca steak in the restaurants. But if are at the food topic, the strangest thing the Peruvians eat, is the guinea pig. Yes, what we have at home as a cute pet, the Peruvians take to the oven and eat it!

  But returning to Machu Picchu...The weather was beautiful, the sun shone and it was warm (even hot sometimes) despite the high altitude. After going back from the Sun Gate, we walked around the ruins. Honestly, we didn`t really read the guidebooks beforehand, we just walked around and enjoyed the view as it was - it was more interesting to wonder about the buildings and the almost intact walls by ourselves. (The Spaniards couldn`t find this place, therefore didn`t destroyed it - even to the world it was discovered only in 1913.) Interesting, that to Wainapicchu, the mountain behind Machu Picchu (it is the cone-shaped mountain, that can be seen in the background in every "standard" photo about Machu Picchu), the entrance was limited, only 400 people can climb up in one day. (This ticket was sold, of course, when we went to buy a ticket - we were told that these tickets to Wainapicchu were all sold out in advance months!) To walk around in the ruins took us a good few hours, so we arrived back to Aguas Calientes at around 5 pm. After a long day walking around, we decided to have a hot bath in the thermal bath, but as I mentioned above, it didn`t really work out for me.

  We were really hesitating wether to go up again on the next day to see the sunrise - we pretty much have seen all, and the entrance fee was quite pricy (I guess, the whole population of Aguas Calientes makes its living out of the entrance tickets) but the sunrise seemed very interesting. But the weather finally solved our problem - the next day we woke up rain knocking on the roof - it was not only raining hard, but there was thick fog as well, so we couldn`t seen the surrounding mountains, although they were only a few 100 meters away. We were really lucky, because we spent here only two days here, and if we haven`t gone up on the first day, Machu Picchu certainly would have remained a watery memory ...

For more pictures, click on the link here →Machu Picchu

 Cuscoból tehát a következő állomásunk Machu Picchu volt - mint rejtett város, az út nem egyszerű: először vontra kell szállni, kb. 3 órás út után megérkezünk egy Aguas Calientes nevű városkába, ahonnét vagy gyalogolunk még két órát, vagy buszra szállunk és 2O perces zötyögés után végre megérkezünk az inkák legnagyobb városába. Na, de ne szaladjunk ennyire előre!

  Cuscoból a vonatot már az út tervezésekor (az utazás előtt kb. egy hónappal) lefoglaltuk, de így is már csak az első, reggel 6 órás vontra volt hely (kb. 5 vonat megy egy nap). A vonat bár borsos árban van, nagyon kényelmes és szép volt: felszolgálnak reggelit is, de a legjobb, hogy a tetőn is van ablak, ezért a dimbes-dombos tájat teljes mértékben lehet élvezni útközben. A vonat Cusco 34OO méteres magasságából ereszkedik le Augas Calientesig, ami 2OOO méteren van, így a három órás úton többféle klíma változott - Cusco környékén még kopasz, barna hegyek között vitt az utunk, míg Aguas Calienteshez közeledve egyre zöldebb lett a táj, a célállomásunk közelében már kifejzetten trópusi volt a táj (sűrű erdők mellett haladt a vonat, ahol a fákról indák és légnövények lógtak.)

The vistadome train

   Ahogy leszálltunk a vonatról, a szállodából már vártak ránk Aguas Calientesben. Aguas Calientes, ahogy nevéből is látszik (Meleg Vizek), egy termálforrás mentén helyezkedik el. Az egész "város" kb. két utcából és egy kis főtérből áll és tökéletesen a Machu Picchuba igyekvő turistákat szolgálja ki - rengeteg szuvenírbolt, piac van, masszázs, hogy a gyaloglás után a fáradt izmokat kilazítsa az ember, éttermek stb.stb. A termálforrás is kb. 5 percnyire van csak, de őszintén, nem ajánlanám azoknak, akik a magyar vagy japán termálfürdőkhöz szoktak: az itteni fürdőkben valahogy a higiénia nem kap prioritást, a vízben csomókban úsznak a hajszálak, a víz is általában iszapos, ezért a fene sem tudja, igazán tiszta-e.

  Aguas Calientesben egy éjszakát terveztünk tölteni, de mivel a vonat már délelőtt 1O-kor megérkezett, úgy döntöttünk, hogy még aznap felmegyünk Machu Picchut megnézni. A szálloda recepciósa nagyon aranyos volt, adott térképet, mindent elmagyarázott és javasolta, hogy reggel menjünk fel a napfelkeltét megnézni.

Mountains after mountains...

  Mi azért még délelőtt is felmentünk - és, mint később kiderül majd, jól is tettük! Végül buszra szavaztunk a felmenetelhez, mert annyira nem volt időnk, hogy gyalogoljunk (csak oda kb. másfél óra lett volna). De jobb is volt busszal menni, mert az út a buszoknak van elsősorban, iszonyú poros és a buszok kb. percenként járnak - ha gyalogoltunk volna, csak a port nyeltük volna. A buszból is nagyon szép kilátás nyílt - az út cikkcakkban visz fel a 24OO méteres Machu Picchuhoz, 13 kanyarral tűzdelve, így ahogy egyre feljebb haladt a busz, annál inkább lehetett érezni, tényleg mennyire eldugott helyen van az inkák ősi városa. A háttérben ugyanis végeláthatatlan sorokban csak magas hegycsúcsokat lehet látni mindenfelé.
  Felérve végre Machu Picchura, először nem is tudtuk, hol kezdjük - ez köszönhető annak is, hogy nem kaptunk térképet (talán, hogy ne dobálják el a turisták?) és nem tudtuk, melyik út merre visz. Bár a bejáratnál van egy hatalmas tábla egy térképpel, de odafelé annyian voltak, és mi is annyira izgatottak voltunk, hogy nem is vettük észre. Végül elindultunk egy úton, ami mint kiderült, egyre távolabb vezetett az inka várostól. De végül (kb. fél órányi séta után) kikötöttünk a Nap Kapujánál, ahonnét gyönyörű kilátás nyílt egész Machu Picchura.

  Az inkák a napot imádták, ezért minden építkezésüknél fő szerepet kaptt a Nap pozíciója - Machu Picchuban is a Nap Kapuja éppen arra a helyre esik, ahol a nap felkel, és az első sugarait bontja a városra. Machu Picchu (bár még sok részét homály fedi) állítólag az inkák felső "vezetőinek" a városa volt - itt laktak a főpapok illetve más fontos személyiségek. És természetesen, ezek környezete. Ezért a város népessége néha elérte az 1OOO főt is. 24OO méteren, hegyekkel körülvéve azonban probléma volt ennyi ember élelmiszerezése - erre szolgáltak a várost körülvevő teraszok. Itt termesztették a város lakóinak a burgonyát, kukoricát és más gabonákat. Húsnak pedig, gondolom a láma, alpaca szolgált - még ma is normálisan lehet rendelni az étteremben alpaca húst. Persze, ki kellett próbálunk! Őszintén, az íze inkább vadhúshoz hasonlít, akármennyire is háziállatosították már több ezer éve. De ha már az ételeknél tartunk, a legfurcsább, amit ettek (esznek) a peruiak, a tengerimalac. Igen, amit mi otthon simogatós háziállatként tartunk, azt a peruiak sütőbe teszik és jóízűen megeszik!

Even now there are llamas in Machu Picchu

  No, de visszatérve Machu Picchura: gyönyörű időnk volt, a nap hétágra sütött és a magas fekvés ellenére meleg volt. Ebben a gyönyörű időben jártuk végig a várost, a Nap Kapujától visszatérve. Őszintén, nem igazán bújtuk az útikönyveket, hogy mi micsoda volt - bőven elég volt csak látni is a még szinte érintetlenül megmaradt falakat. (A spanyolok ugyanis nem találtak rá erre a helyre, és nem rombolták le - a nagyvilágnak is csak 1913-ban fedezték fel.) Az érdekesség az volt, hogy a Machu Picchu mögött fekvő hegyre (a Wainapicchura - az a kúp alakú hegy, amelyik mindegyik "sztandard" fényképen is látható a város hátterében) csak korlátozott számban lehet felmenni, naponta 4OO ember engednek csak fel. (Ez a jegy persze már elkelt, amikor mi mentünk jegyet venni - állítólag hónapokkal előre már nincs jegy a hegyre!) Az egész romváros körbejárása is jó néhány órába telt, délután 5 körül érkeztünk vissza Aguas Calientesbe. Az egész napos járkálás után úgy döntöttünk, jó lesz egy meleg fürdő, de mint fent említettem, nekem nem igazán jött be.

  Igencsak gondolkoztunk, hogy másnap felmenjünk-e reggel ismét a napfelkeltét megnézni. (Hiszen aznap már mindent láttunk a városból, és bizony a belépő igencsak borsos áron volt - szerintem az egész Aguas Calientes a belépőkből él.) De az időjárás megoldotta a problémánkat - másnap eső kopogására ébredtünk, kint ömlött az eső és olyan köd volt, hogy a környező hegyekből semmi sem látszott. Igazán mázlink volt, mert csak két napot töltöttünk itt, és ha az első nap nem megyünk fel, bizony Machu Picchu vizes élményként maradt volna meg...

További képekért kattints az itt látható linkre! →Machu Picchu