Volcano Paricutin

  (text in ENG, HUN)

Volcano Paricutín

  Last week we took a long weekend and headed to state Michoacan: we went to see a volcano near Angahuan and spent a day in Patzcuaro before coming back to Mexico City.
  On Saturday we headed all the way to Angahuan, an over 400kms, a good 5 hours drive - good that we both have driving license now. Volcano Paricutin can be reached from this city, only on foot or on horseback. Unfortunately, we arrived in the afternoon after the drive from Mexico City, so we didn`t have time to see everything; it would be a 6 hour tour even on horseback from Angahuan to see the San Juan Parangaricutiro village and climb up to the volcano. So, we parked our car and rented horses and headed into the woods to see only the San Juan Parangaricutiro village. We arrived in about 40 minutes (our guide (the owner of the horses) came on foot, so it wouldn`t take much more on foot as well) to the village - there were of course souvenir shops, places to eat Mexican fast food and a stable for horses (just like in a western movie).

Horses "parking" at San Juan Parangaricutiro

Going to see the buried village

  The village is deserted since 1943 when the Paricutin volcano formed/erupted, covering the village with ash and lava and destroying it totally. (Smooth, black volcanic ash by the way can be seen all around in the woods as well.) In the village today only the remains of the temple can be seen, as the wooden built houses were all burned. The volcanic stone covers the area in a 25 square km range, including the village, too. The view of the sharp black stones are really extraterrestrial. Just to demonstrate the mass of these stones, we could easily step on the windows (!) of the church from the volcanic stones, which were originally 15 meters above the soil.

  But this petrified lava didn`t evolve in an eye blink - the eruption continued for 9 years! The government took quick measurements after the eruption and evacuated the surrounding area (over 4000 people), so luckily there were no casualties.
  Paricutin is the world`s youngest volcano as it was formed in 1943 when erupting. The volcano was born as an earthquake in a cornfield and grew as erupted lava and stones. It reached 336 meters in one year and by the end of the eruption (in 1952) it reached today's height, 442 meters. This volcano can be reached with another 1,5 hours ride from the village. (This is what we didn`t have time for as it was getting dark.) From the base of the volcano it is another 30 minutes climb to the top, but it is said to worth it. First of all, because of the moon-like view around, second of all, because the volcano is still active: the surface is still warm, steam comes out of the soil but you can still go to the top to see inside the crater! How many active volcano can you climb up? (As for Popocatepetl, the 2nd highest mountain in Mexico, unfortunately one cannot climb near the crater since the volcanic activity restarted in 1994 - by the way, in good weather we can see it smoking from our window. Beautiful scenery!)
  So, we couldn`t go to see the volcano from close, but maybe next time! We went back to Angahuan after walking around in the village. Our guidebook said about Angahuan that "this city has kept its originality despite of the tourism". Well, indeed it has: Angahuan is like taking a timeslip of 150 years. People still use horses as means of transport, no asphalt on the streets... all the village looked extremely poor. Later our guide told us that nowadays people in the village has no job - before logging was the main industry, but since the government prohibited it, most people has no job, tourism is their only way of wage earning. Also, I guess the fact that most people living in Angahuan is minority (tarasca indians) doesn`t help the situation... It was a pity to see this village so poor, since the people were very kind and helpful.

People still use horse everyday - in Angahuan

Avocado tree

  After Angahuan and the San Juan Paragaricutiro village, we headed to Uruapan (about 50kms from Angahuan) to our hotel. On the way we saw many avocado fields - as the climate here is subtropic with many sunshine annually, not only avocado but coffee, macadamia nuts etc. are grown here. For me it was the first time to see an avocado tree and I was surprised it was a big, tall tree! (I was counting on a bush like kiwi.)
  Before heading next day to Patzcuaro, we looked around in the city of Uruapan. This city is the second biggest (after Morelia) in Michoacan with 450 thousand people. I think there are two things to see in Uruapan - one is the narrowest house in the world (only 1.42 meters, a registered Guiness Record), the other is the National Park within the city (!). Although we didn`t have time to see them, the National Park is said to be beautiful with a dozen of artificial waterfalls in every shape. However, we were in a hurry to get to Patzcuaro, so we only stopped by in the city center - as a city in the countryside, western boots and handicrafts were sold everywhere in very cheap price. (I bought a beautiful crochet tablecloth for only 150 pesos (a month of work!).)

Uruapan center

   Although we have 3 days to walk/drive around, it turned out to be so much to see, 3 days turned out too short. Therefore, I'm sure, we will go back to that area some day.
  About Patzcuaro, where we spent Sunday and Monday is another long story to tell, so I will write about it in my next letter.

(More pics by clicking on the main title above) 

San Juan Parangaricutiro

 Múlt héten kihasználva a hosszú hétvégét, az északon lévő Michoacán megyébe mentünk egy vulkánt meglátogatni Angahuan közelében, majd visszafelé eltöltöttünk egy napot a Pátzcaro tó környékén. 

  Szombaton Mexikóvárosból egyből Angahuan-ba mentünk, ami több, mint 4OO km-re volt, jó 5 órányira. (Még jó, hogy mindkettőnknek van jogosítványa, így nem volt annyira fárasztó az út.)

Volcanic ash and stones on the way

A vulkán, Paricutin Angahuan faluból közelíthető meg gyalog vagy lóháton. Sajnos, mivel délután érkeztünk meg, nem volt már időnk az egész túrát megtenni - ha mindent látni akartunk volna, jó 6 órába telt volna még lóháton is. Ezért aztán lovakat béreltünk és csak egy látványosságot, a San Juan Parangaricutiro falut mentünk megnézni. Angahuanból egy erdőn keresztül (amit finom, fekete vulkáni por borított végig) kb. 4O perces lovaglás után jutottunk el San Juan Parangaricutiro faluba. Mint minden turisztikai helyen, itt is rengeteg árus fogadott képeslapokkal, pólókkal és persze mexikói ételekkel. (A mexikóiak mindenhol és a nap minden szakában esznek, nassolnak.) Az árusok között egy istálló is volt, tele lovakkal, mintha egy western filmbe csöppentünk volna.

  

  Ez a falu egyébként az árusoktól eltekintve teljesen kihalt, ugyanis a közelben lévő Paracutín vulkán 1943-ban teljesen elpusztította. A faluban az egyetlen (romokban) megmaradt épület a templom, a házak - mivel fából épültek - mind elégtek. A vulkáni kőzet nemcsak ezt a falut, a környéken 25 négyzetkilométeres körzetben mindent beterített. A fekete, lyukacsos, hegyes, a földből össze-vissza "kinövő" lávakőzet miatt az ember úgy érzi magát, mintha egy idegen bolygón járna. Ezek között a kövek között járkálva Pompei jutott az eszembe. Bár sosem jártam még ott, így képzelem el Pompeit is.

The remains of the church

  Csak hogy szemléltessem a bazalt nagyságát: könnyedén át tudtunk lépni a bazaltsziklákról a templom ablakpárkányára (!), pedig az 15 méter magasan volt eredetileg. Ez a hatalmas tömegű 

kőzet azonban nem egy szempillantás alatt termett itt. A vulkán 9 (!) éven keresztül volt aktív, lávát, hamut és köveket szórva a környékre. Szerencsére a közelből az embereket gyorsan kitelepítették, ezért halálos áldozatokat nem szedett a vulkáni kitörés.

  Paricutint a világ legfiatalabb vulkánjaként tartják számon, ugyanis az 1943-as kitörése egyben a vulkán születése is volt. A vulkán egy földrengéssel született egy kukoricaföld közepén, és az első év végére már 336 méteres magasságot ért el. A vulkáni tevékenység végeztével, 1952-ben érte el a mai, 442 méteres magasságát.

  Sajnos már nem volt időnk rá, de a vulkánt San Juan Parangaricutiro falujából még további másfél órányi lovaglás után lehetne elérni. A vulkán lábától további fél óra felmászni a hegy tetejére, de azt mondják megéri. Már csak azért is, mert ez a holdbéli táj felülről tekintve eredeti és lenyűgöző látvány. A tájon kívül még izgalmas lehet, hogy még egy működő vulkánon van az ember - a talaj még meleg, a kövek közül füst száll... ráadásul egészen a kráterig fel lehet mászni, ami nem sok működő vulkánról mondható el! (Mexikó második legnagyobb hegyére, a Popocatepetlre ugyan fel lehet mászni, de 1994 óta, mióta újrakezdődött a vulkáni aktivitás, a kráter közelébe tilos menni. A Popocatepetl egyébként jó időben látszik az ablakunkból, gyönyörű kilátás egy füstölő vulkán!)

Streets of Angahuan

  Mivel lassan sötétedett, a vulkánt ez alkalommal sajnos ki kellett hagynunk, így aztán San Juan Parangaricutiro után visszaindultunk Angahuanba. Az útikönyvem Angahuanról azt írja, hogy "a kíváncsi turistaáradat ellenére megőrizte eredetiségét." Hozzáteszem, sajnos, a falu ugyanis hihetetlenül szegény. Olyan, mintha 15O évet visszarepültünk volna az időben. Nemcsak azért, mert a helyi tarasca indiánok még mindig a régi népviseletüket hordják, de azért is, mert az utcák nincsenek lebetonozva (jó, ha macskaköves az utca, de sokszor csak földút van), a fő közlekedési eszköz pedig a ló. A vezetőnk is (aki a lovakat kölcsönözte) elmondta, hogy eddig a fakitermelés volt a fő megélhetésük, de mióta a kormány betiltotta a környéken a fakitermelést, sok embernek nincs munkája, akik a turizmusban találtak munkát, szerencsések lehetnek. (Az erdőben sok helyen láttuk, hogy joghurtos dobozokba gyűjtik az emberek a gyantát, hogy abból is valami pénzt szerezzenek.)

  Elhagyva az időutazásból Anganhuant, a kb. 5O km-re lévő Uruapanba mentünk, a szállásunkra. Az úton visszafelé rengeteg avokádót láttunk. Meglepett, mert azt hittem, az avokádó kis bokrokon nő, nem ilyen magas, terebélyes fákon. Mivel a környék szubtrópusi éghajlatú, az avokádón kívül termesztenek még a környéken állítólag makadámia diót, de kávét is.

Streets of Uruapan

  Vasárnap reggel, mielőtt még Pátzcuaróba mentünk volna, még körülnéztünk Uruapanban. Uruapan Morelia után Michoacán megye második legnagyobb városa, 45O ezer fővel. A városban két igazán látnivaló van: az egyik a világ legszűkebb háza (1,42 méter, a Guiness Rekordok közé is be van állítólag jegyezve), a másik a városon belüli nemzeti park. Bár nem volt időnk megnézni, azt mondják, a nemzeti park gyönyörű a tucatnyi, különféle alakot formázó vízeséseivel. Mi azonban Pátzcuaróba akartunk érni még a délelőtt, ezért csak a városközpontban lófráltunk kicsit: mint minden vidéki városban itt is nagyon olcsó volt minden, főleg a vidéken nélkülözhetetlen western csizmák és kézműves áruk. (Egy gyönyörű horgolt terítőt (egy hónapnyi munka) 15O pesoért vettem.)

  Bár 3 napunk volt körbejárni a környéket, mint kiderült annyi minden látnivaló volt, hogy még egyszer biztosan vissza kell majd mennünk erre a részre. Pátzcuaroról, ahol a vasárnapot és a hétfőt töltöttük, ismét egy levélnyi mesélnivalóm van, ezért erről majd a következő levelemben írok.

(További képek a főcímre kattintva láthatók.)