Letters from...Peru - Lake Titicaca

 (text in ENG, HUN)

Lake Titicaca

  So, we arrived to Lake Titikaka, the highest navigable lake in the world. It`s area is 58,000 km2, ten times of our biggest lake in Hungary, Balaton. The lake is shared by Peru and Bolivia, with a slightly bigger portion in Peru. The name "Titicaca" origins from the native people`s (quechua and aimara) language: "Titi" means Puma or mountain lion in the Quechua language, while "Caca" means stone or gray in Aiman language. So, the name "Lake Titikaka" means gray (or stone) puma. I do not know the ancient people got to know the shape of the lake, but indeed if we look at the lake`s aerial photo, we can really see that the lake`s shape is indeed like a puma chasing a rabbit; the smaller lake on the left being the rabbit, and the bigger lake the puma - it`s head next to the rabbit, it`s legs streching out towards the rabbit.

  Near the shores, Lake Titicaca is covered with sedge (or totora as the local call it) - here the water is only 1-2 meters deep, but the deepest part of the lake is about 280 meters! The most interesting part of the lake however, are the people living on it. In the whole world this is the only place, where people live in floating islands. This place is called the Uros Island. Although singular, the Uros Island consists of about 70 smaller-bigger islands, with 2000 inhabitants. These people are still living in the way just as their ancestors. Most of them are isolated from the tourists, while a population of about 20 islands are living out of tourism.  

The entrance of Uros Island

   In the morning we visited such a group - by boat it took around 45 minutes from Puno to get to Uros Ilsand. The island we visited consisted five families.

The model of a totora island

  The women and the "chief of the island" welcomed us and explained how they live, what the island consists of. The island itself and everything on it is made by hand and of sedge (or totora). The chief explained how the island is built: first, blocks are cut out of the sedge (with its root in a block of soil) in the shallow waters. People take these 1-2 meters sized blocks by boat where they want to build the next island. Then they tie up the sedge blocks (of course they use totora instead of rope), and if they have the desired size, the island is fixed to the ground (now) by ropes. Thanks to the root of the totora (it makes a spongy texture with the soil), the island floats on the water. (However, with the time the soil erodes from the roots, so the islands have to be rebuilt every 25-30 years.) As I said, everything is made by totora on the island - the houses, beds, benches, chairs, toys. But people even use this plant to eat - they peel the outer shells and eat the white, spongy part inside: it has no particular flavor, but supposedly it is rich in minerals and can be even used instead of a toothpaste. 

  Since the entire island is made of sedge, ​​the fire very dangerous here. Therefore, there is only one "kitchen" on an island on the outside. The kitchen consists of a large stone on which a clay oven is placed, which holds three bowls: this is the kitchen for the whole island, in our case, for five family. There used to be candles to use for the evenings, but since there were many accidents today the candles are replaced by solar panels - the innovations of the 21st century can be found here as well.

  After the explanation, how the people live here, each family invited a pair of tourists into their home - the house is approx. 8nm2; as the kitchen is outside, and people living in the middle of a lake don`t require a bathroom, the house rather serves as only the bedroom. (The weather is a nice all year, so the people spend most of their time outdoors, they only go into the house to sleep.)

  Since people in this area are living out of the tourism, their daily activity is mainly preparation of handicrafts: weaving tapestries, small boats and toys out of totora, painting and carving small pumpkins etc.

  After taking photos and buying souvenirs, we boarded the "Mercedes" (The chief called so the big, fancy boats, which are reserved for the tourists, while the smaller, simpler ones for "home usage" were the "Volkswagens.") After an about 20 minutes ride on the totora-boat, we returned to our ship and returned to Puno.

One of the "Mercedes" boats

   We had about 2 hours until the afternoon tour to Sillutani, so we went to Puno center and had lunch there. After lunch, the tour guide came for us and we headed to Sillutani. Sillutani is famous of the chulpas. These chulpas (these stone, cylinder-shaped burial places) were built before the Incan times, but the Incas used them as well. The largest, best preserved chulpa is called "lizard chulpa", because a lizard is carved in one of its stones - the natives believed that the lizards transfer the deceased to the other world. The dead (which were mostly mummified) was put into these chulpas in fetal position (which referred to the belief that the deceased are reborn on the other world just as in this world), with their posessions, jewels etc. so they would be able to live in the other world, as we lived in this world. 

Chulpa in Sillustani

   On the way back from the chulpas stopped to visit a typical house in this area. It was really typical: outside of the clay brick fence alpacas, guanacos and llamas were grazing, in the garden, guinea pigs and pigs are kept; we were also showed how to make the yarn from the alpaca wool, and how carpet is made from this yarn. There were also typical dishes on display: the Andean sweet potato, a variety of seeds, the most interesting, clay (!). Clay is eaten in this region as a suppliment of minerals - the clay is mixed with water and this paste is used like mayonnaise, eaten with potatoes. 

Akinari and a guanaco

  The difference of the four llama-typed animals were explaining to us here as well: the largest of the four types is the guanaco; it is rather typical south from Peru (in Argentina and Chile). The typical animals in Peru are rather the llamas and alpacas: the best way to distinguish these two is to look at their tails, because the llama`s tail always points up while the one of the alpaca points down. Also, the alpaca is more fluffy, and even its head and face is covered with fluffy fur. The crossing of the llamas and alpacas is called the suri-alpaca. These animals can be recognized of their long, dreadlock-like fur.

  After this explanation, we could distinguish the flock of alpacas around our hotel - there was a group of alpacas around our hotel, and for them, there was even a traffic sign saying: "watch out, alpacas". Such a sign can only be seen in South America! :)

For more pictures, click on the link here →Lake Titicaca 

Uros Island

  Szóval, megérkeztünk a Titikaka-tóhoz, a világ legmagasabban fekvő hajózható tavához. A tó területe 58ezer km2, a Balaton kb. tízszerese. A tavon Peru és Bolívia osztozik, kicsivel nagyobb résszel Peruban. A tó nevét az itteni őslakosoktól kapta: titi jelentése kecsua nyelven pumát, kaka pedig aimara nyelven követ vagy szürkét jelent. A Titikaka-tó tehát szürke (vagy kő) puma. Nem tudom, az őslakosok honnét ismerhették a tó légi felvételeit, de a név eredete állítólag onnét jön, hogy a tó egy nyulat kergető pumát ábrázol. És tényleg, a légifelvételről el tudjuk képzelni a nyulat (a bal oldali kisebb tó) mintha a puma felé fordulna, a puma (a nagy tó) pedig mintha a nyúl felé kapna - a puma feje a nyúl melletti kerekded rész, a lábai pedig a kinyúló részek)

  A Titikaka-tó parti területeit nagy területen sás (a helyiek totora-nak nevezik) borítja, ahol a vízmélység 1-2 méter csak, de a tó legmélyebb helye 28O méter! A tavon azonban mégicsak a legérdekesebbek az emberek voltak. Az egész világon ugyanis csak itt találkozhatunk egy olyan néppel, ami úszó szigeteken él. Ez az Uros-sziget. Bár egyes számban van, az Uros-sziget tulajodonképpen kb. 7O kisebb-nagyobb sziget gyűjtőneve, aminek összesen 2OOO lakosa van. Ezek egy része a régi életmódot folytatja, elszigetelve a turistáktól, míg kb. 2O szigetnyi lakos nyitott a turistákra, és tulajdonképpen a turizmusból élnek. 

The women preparing the totora for eating

  Délelőtt mi is ezt a csoportot látogattuk meg - hajóval kb. 45 percnyire van ez a szigetcsoport Punotól. A mi csoportunkat egy 5 családból álló sziget fogadott, a "Hal-család". (Én neveztem el így őket, ugyanis a kilátó-szimbólumuk egy hal volt.) Az asszonyok és a "szigetfő" fogadott minket, és először elmagyarázták, hogyan is élnek, miből is áll a sziget. A szigeteket és mindent, ami a szigeten van, a lakosok készítik kézzel az itteni sásból, a totorából. Elmagyarázták a sziget építési módját is: az építéshez először is a sekély vizekben levő sásosból kivágnak kb. 1-2 méteres tömböket (a gyökérrel együtt), majd csónakokkal elszállítják oda, ahova a következő szigetet építik. A tömböket egyenként összekötik (természetesen a totora szárával), ha pedig megvan a kívánt nagyság, a szigetet hat ponton rögzítik a talajhoz. A totora gyökerének köszönhetően (ami miatt a föld szivacsos állagú), a sziget lebeg a víz színén. (Mivel az idővel a föld szétmállik a víz alatt, 25-3O évenként úrja kell építeni ezeket a szigeteket.) A szigeten kívül a házak, az ágy, a padok, székek, játékok, minden ebből a totorából készül. A totorát viszont ételnek is használják - a külső héjakat lefejtik és a belül levő fehér, szivacsos belet eszik: különösebb íze nincs, de ásványi anyagokban gazdag és a fogkrémet is helyettesíti állítólag. 
  Mivel az egész sziget sásból készült, a tűzre nagyon vigyáznak: "konyha" egy szigeten csak egy van, az is kívül és nagyon kicsi - egy nagyobb kőre helyeznek egy agyag tűzhelyet, amin 3 edénynek van hely: ez a tűzhely az egész szigetnek, vagyis a mi esetünkben 5 családnak. Az esti világításra régen gyertyákat használtak, de mivel sok volt a baleset, manapság már felcserélték a gyertyákat napelemmel - ide is betört már a 21.század.
  Az itteniek életének ismertetése után egy-egy család behívott a házukba - a ház egy kb. 8nm2 es szoba, mivel a konyha kívül van, fürdőszobát nem igényelnek (mivel egy tó közepén laknak), a szoba inkább csak hálószobaként szolgál. (Az idő egész évben nagyon jó, ezért az emberek a nap nagy részét a szabadban töltik, csak aludni járnak a házba.) 

There is only a bed (made of totora) inside the house

   Mivel ezen a részen az emberek a turizmusból élnek, a napi elfoglaltság a kézműves tárgyak készítéséből áll: faliszőnyegek szövéséből, totorából készült kis hajók, szuvenírek fonásából, kis tökök faragásából, festéséből. 
  A szuvenírvásárlás után pedig felszálltunk a "Mercedesekre". (A "szigetfő" hívta így a nagy, díszes hajókat, amik a turisták részére vannak fenntartva, szemben a kisebb, egyszerűbb, "házi" használatra való "Volkswagenekkel".) Egy kb. 2O perces hajókázás után visszatértünk a csoport hajójához, elbúcsúztunk a családoktól és visszatértünk Punoba.

Our boat

  A délutáni túrához volt kb. 2 óránk, ezért bementünk a városba ebédelni. Ebéd után jött értünk az idegenvezető és mentünk is Sillutaniba. Sillutani Punotól kb. fél órányira volt. Sillutani látnivalója a chulpa. A chulpákat már az inkák előtt építették az őslakosok, de az inkák is használták ezeket a kőböl épült, henger alakú temetkezési helyeket. Sillutani még feltárás alatt van, a közel 1OO chulpa közül eddig még csak 4-5 ilyen temetkezési helyet állítottak helyre: a legnagyobb, legjobb állapotban megmaradt chulpa az ún. gyík-chulpa. Azért hívják így, mert a fal egyik kövébe egy gyíkot faragtak - az őslakosok ugyanis úgy tartották, a gyíkok viszik át a halottat a másvilágra. A mumifikál halottakat magzati pozícióban tették be a chulpákba (ez a másvilágon való újjászületésre utal), az ezvilágon használt tárgyaikkal, ékeszerkkel, hogy ugyanúgy élhessen majd a halott a másvilágon, ahogy itt is élt.

chulpas in Sillustani

  A chulpák megtekintése után útban hazafelé megálltunk egy tipikus punoi házat meglátogatni. Tényleg tipikus volt: az agyagtéglából épült kerítésen kívül alpakák és guanakók, lámák legeltek, a kertben tengerimalacokat és disznókat tartottak, de megmutatták, hogyan készítik a fonalat az alpaka szőréből és hogyan készül szőnyeg ebből a fonalból. Voltak még tipikus ételek is, az andokbeli édes krumpli, a különféle magok mellett a legérdekesebb az agyag (!) volt: az ásványianyag-pótlásra egy adott helyről agyagot szednek az itteniek, amit vízzel felhigítva, majonézként, főtt krumplira kenve esznek. 

A typical house around this area

  Itt elmagyarázták a 4 lámaféle közti különbséget is: a guanakók a legnagyobbak a négy fajta közül, inkább Perutól délebbre jellemzőek: Argentínában, Chilében. A tipikus állatok Peruban a lámák és az alpakák: a legjobban a farkukról lehet ezt a két fajtát megkülönböztetni, a lámák farka ugyanis feláll, míg az alpakáké lesimul. Az alpakák egyébként sokkal bolyhosabbak, és még a fejüket, arcukat is vattaszerű szőr borítja. A lámák és az alpakák keresztezéséből született állatokat suri-alpakának hívják, ezek a puli láma változata: hosszú, rasztaszerű szőrük miatt engem a pulira emlékeztettek.

Akinari and the alpacas

  A lámák változatait megismerve, hazatérve a szállodánkba, a szálloda körüli alpakákat már meg tudtuk különböztetni - a szálloda körül is legelt mindig egy csoport, sőt még "vigyázat, alpaka" tábla is volt kirakva az útra. Ilyen táblát is csak Dél-Amerikában lehet látni!

További képekért kattints ide! →Lake Titicaca