Monday, April 1, 2013

Letter from.. California

 (text in HUN, JPN)
Disneyland in California

 Mexikóban - bár erősen katolikus ország - érdekes módon nem a húsvét hétfőt ünneplik, hanem a nagycsütörtököt és nagypénteket. Ezen a napon (nagypénteken) a főbb városokban körmenetek vannak, ahol korbáccsal vagy tüskés gallyal ütik a hátukat a felvonulók, és persze a felvonulás végén bemutatják a keresztrefeszítést.
  Mi ebben az évben is elkerültük a tumultust az országban, és inkább Californiába mentünk. A menetrend a 1O napos útra igen sűrűre sikeredett: Los Angeles, Hollywood, Disneyland, Universal Studios, Sequoia és Yosemite Park, San Francisco.

  A legjobb az egész útban az volt, hogy rájöttünk, hogyan lehet könnyen az USAba jutni: Orange Countyba érkezett a gépünk, egy ici-pici városkába, ahol alig kellett várni az immigrációval. Míg a nagy reptereken 2-3 órát álltunk sorba, itt a beérkező gép egyedül a miénk volt, így 2O perc alatt már kint is voltunk a reptérből. Autóval Anaheimba mentünk, ahol a Disneyland van. Azonban azt nem vettük számításba a hotelfoglalásnál, hogy a következő nap vasárnap, ezért a tumultus elkerülése végett inkább kihagytuk Disneylandet és Hollywoodba mentünk, ami Anaheimtól kb. 7O km-re van.
in Dolby Theater
Hollywoodban természetesen az Oscar helyszíne, a Dolby Theater volt a fő attrakció. Itt vannak a híres csillagok az utca köveibe vésve és a Chinese Theater is, ami előtt a hírességek kéz- és lábnyomatai vannak megörökítve a betonban.
   Hollywood után következett Beverly Hills - vettünk egy térképet a hírességek házaival: hát ezt nem ajánlom senkinek! Először is, az egyetlen ember, akit ismertem a térképről Nicolas Cage volt, másodszor pedig eléggé kiismerhetetlen volt a térkép. Szóval, végül csak körbekocsikáztunk Beverly Hillsen. A házak persze hatalmasak, gyönyörűek, a kertek pedig szépen rendezettek - teljesen, mint a Szép Házak magazinban. De ami a legjobb volt Beverly Hillsben, az atmoszféra: a kertek is tele vannak fákkal, virágokkal, de az utak mentén is évszázados fák állnak, hűs árnyékot adva, az utcán mókusok szaladnak át és általában teljes nyugalom van a környéken. Nem csoda, hogy a szupermilliomosok ilyen csendes zöldövezetre vágynak!
Beverly Hills

  A következő napon, hétfőn kezdődött a témapark őrület: hétfőn a Disneyland, kedden a Universal Studios volt a menü. Disneyland Anaheimben van, és akkora, mint egy kisebb város, mivel két témaparkot foglal magába: a klasszikus Disneylandet (Csipkerózsika Kastélyával stb) és az újabb, California Advanture-t. A kettő között van egy Váci utca nagyságú bevásárló és étkező negyed, és persze a rengeteg parkoló. A parkolótól az út kb. 1 kilométer, úgyhogy saját "villamosok" járnak a parkolóktól a bejáratig. Mivel Disneyland van Japánban is, mi a California Advanture mellett döntöttünk. Először a Cars Landbe mentünk, mert ott voltak a legtöbben - 1.5 órát álltunk sorba a kb. 2 perces szórakozásért. De megérte, és útközben sem unatkoztunk, mert a sor a Cars Land vicces feliratokkal és képekkel tarkított érdekes épületeken és díszleteken vezetett keresztül.

The Cars ride
 A Cars Land legnagyobb mutatványa után megnéztük az Aladdin musicalt, felszálltunk a hullámvasútra, egy érdekes (lengő) óriáskerékre, voltunk a Bug's Theaterben (ami egy 4Ds mozi), a grizzly rideon (ezt utoljára hagytuk, mert egy vizes hullámvasút, amitől az ember csurom vizes lesz), majd estére visszamentünk a parkolóba, felkészülni az esti show-ra (érsd: felvettük a kabátokat, mivel bár napközben 25 fok is volt, estére igencsak lehűlt a levegő).
The Theater of Aladdin
A classical in the Bug's Theater: Beauty and the Bees
  Az esti show a World of Colors nevű show volt - én azt hittem, hogy egy színes víz- és lézershow lesz, de több volt ennél! A Disney különböző rajzfilmjeinek leghíresebb jeleneteit vetítették a vízre! (Persze, a főcímdalokkal fűszerezve.) A képernyőt a felspriccelt vízfátyol adta, amire az Ariel, Pocahontas és még több tucat rajzfilmjelenetet vetítettek - mindezt persze színes vízsugár-balettal körítve. A show nagyon gyönyörű volt, tökéletes befejezése egy hosszú napnak. Mert hosszú volt, reggel 8-tól este 1O-ig voltunk Disneylandban és még így sem tudtunk mindenhova felszállni...
The afternoon parade...
...and the night show: World of Colors
   Hulla fáradtan, másnap a Hollywoodban lévő Universal Studios volt a célpont. Míg a Disneyland hatalmas, mivel "klasszikus" játékok vannak, addig a Universal Studios kompaktabb, inkább a modern technológiát és optikai csalódást hozza segítségül a játékok élvezetéhez. Bár itt jóval kevesebb játék volt (a főbbek voltak a Simpsons, Jurassic Park, Transformers, Múmia, Shrek), itt a fő attrakció a Studio Tour volt - a túra alatt egy nyitott busszal körbevisznek a Universal Studioban, ahol bemutatják a különböző forgatási helyszíneket, "trükköket", amiket használnak egy film forgatásánál.
New York taxis in Hollywood
A legjobb az volt, hogy a busz képernyőjén megmutatják az adott jelenetet is egy-egy filmből, amit épp az adott helyszínen forgattak: itt egy helyen van New York, Európa, mexikói kis falucska, metróállomás és Wisteria Lane a Desperate Housewives-ból. Ez alatt az egy órás túra alatt átvezettek a King Kong földjén - bevittek a busszal egy sötét alagútba, ahol 36O fokos 3Ds filmen King Kong megmenti a buszt a T-Rexektől: a 3D, a spriccelő víz és a rázkódó busztól tényleg úgy érezte magát az ember, mintha a dzsungelben lenne. A King Kong után jött a klasszikus: a Cápa bemutatója, ahol a nagy fehér majdnem megeszi a buszt, végül pedig egy időutazás keretében ellátogattunk a Múmia idejébe, ahol az emberevő skarabeuszok lepték el (persze csak virtuálisan) a buszt.

The Jaws show
   A Universal Studio játékai leginkább fantasztikus 3 vagy 4Ds, hatalmas képernyőkre épülnek, amiket egy kocka alakú stúdióban rendeznek be, így bár az ember úgy érzi, kilométereket tesz meg a kocsiban, amibe beszáll a sötét alagút előtt, igazából csak a vászon mozog. Ennek ellenére nagyon élvezetes volt a Simpsons vagy a Transformers (a várakozási időből kiindulva, ez volt a legnépszerűbb), és ellentétben egy igazi hullámvasúttal, itt nem ingázik az ember gyomra fel-le, akármekkorát is "zuhan".
In front of the Transformers ride

  A maga nemében mindkét park fantasztikus volt, de a Universal Studios talán inkább felnőtteknek és azon belül is a mozirajongóknak lehet érdekesebb. A Universal Studiosban nem inkább a játékok a főszereplők, mint inkább maga a park (rengeteg csalóka háttér van, ami előtt lehet fotózkodni) és a showk (Waterworld, Trükkshow, Állati Színészek bemutatója stb.). Disneyland másfelől még felnőtt szemmel nézve is a gyerekkori álmokat hozza valóra - Csipkerózsika kastélyában bolyonghatunk, megnézhetjük, milyen egy bogár szemével a világ vagy éppen együtt versenyezhetünk a Cars versenyautóival.
One of the funky backgrounds in Universal Studio - NYC
További képekért kattints a linkre! → Hollywood and the theme parks


先週のメキシコはイースター休みでした。面白い事に、ヨーロッパではイースターの月曜日(キリストの復活)を祝う事に対して、メキシコではその前の木曜日と金曜日(キリストが十字架に架けられた日)を祝います。この4日間はセマナサンタと呼ばれ、日本のGWのように、全国民が旅行に出かける祝日です。私達も去年と同様、メキシコシティから避難しました。今年はカリフォルニアへ。まさに、日本のツアーのごとく、10日間でロス、ハリウッド、ディズニーランドとユニバーサルスタジオ、ヨセミテとセコイヤ国立公園とサンフランシスコを回り、タイトなスケジュールの旅行でした。

 今回のフライトはメキシコシティーよりロス近郊のオレンジカウンティーへ。ダラスやロスと違い、入国カウンターはガラガラで、いつも2~3時間はかかる入国が20分で終わりました。空港でレンタカーして、ディズニーランドがあるアナハイムのホテルへ。翌日ディズニーランドへ行く計画だったので、ホテルはすぐそばに取りましたが、うっかり翌日は日曜日で、混んでいる可能性を考慮していなかった事に気付き、翌日はディズニーへ行く事を止めて、その代わりに約70キロ北にあるハリウッドへ行く事にしました。

Dolby Theater in Hollywood


 ハリウッドで真っ先に見に行ったのはもちろんオスカーショーで名所となったドルビーシアターでした。 (実は、たまたま入った地下駐車場の上に、あれ?見覚えがある場所と思ったら、ドルビーシアターでした!)セレブ達がコンクリートに残した手形と足形で有名なチャイニーズシアターもすぐ隣にありました。
  セレブ達が働いているハリウッドの観光を済ませた後は、セレブ達が住んでいるビバリーヒルズへ。8ドルもするスターの家が載っている地図を買ってしまったのですが、知っている映画スターの住所はニコラス・ケイジぐらいで、全く興味がなかったので、8ドルは無駄になってしまいました。結局、ビバリーヒルズをブラっとドライブする事にしました。もちろん、家が大きくて、広い庭が絵に描いてあるように完璧に整備されていて、家々がとても綺麗でした。でも、家よりも私はビバリーヒルズの雰囲気が好きでした。道端に並んでいる涼しい影を与えている並木や、綺麗に刈ってある芝生とほとんど車が通らない住宅街の曲がりくねった道が静かで、雰囲気がとても良かったです。一回ナビを設定するために停車したところ、普通にリスが道路に出てきたぐらい自然に近く、セレブ達のみならず、動物にも人気がある事がよく分かりました。




Entrance to Cars Land!
  ハリウッドを満喫してからテーマパーク満喫の2日間が始まりました。月曜日にディズニーランド、火曜日にユニバーサルスタジオへ行く計画です。ディズニーランドには、東京のとほぼ同じクラッシックなディズニーランドとディズニーカリフォルニアアドベンチャーという2つのテーマパークが隣あっていて、ダウンタウンディズニーという商店街と駐車場も合わせて、小さな町ぐらいの大きさです。駐車場から入り口までは1キロぐらいあるので、専用のトラムが客を運ぶようになっています。私達はカリフォルニアアドベンチャーのチケットを買って、朝一よりさっそく入場しました。最初は一番混んでそうなカーズランドへ行きました。カーズランドのメインアトラクションは人気があるようで90分待ちでした。ディズニーらしく、待っている間の通路にも色々と面白いオブジェが置いてあるので、カーズランドの雰囲気を楽しみながら待っていると、最終的にそこまで退屈ではありませんでした。
 私はディズニーランドはかなり久しぶりだったので、乗り物に最新技術のロボットやCGが駆使されていて、ものすごくリアルになった事にびっくりしました!
 カーズランドの後ブラっとしながらあっちこっちの乗り物に乗ってみました。ブースが固定されていない観覧車とグリズリーライド(ユニバーサルスタジオのジュラッシクパークのような滝壺に真っ逆さまなジェットコースター)が一番記憶に残っています…乗り物の他に、バグズライフの4Dショーをみたり、アラジンのミュージカルを見たりしたら、あっという間に夜になりました。夜のショーはワールドオブカラーズという水と光のショーでした。私は、ただ噴水にレーザーを加えて、音楽に合わせて水を動かすようなものを想像しましたが、思ったよりはるかに手が込んでいてリアルなショーでした!なんと、噴射した水を壁状のスクリーンにして、ディズニーのもっとも有名なアニメ(ライオンキングやアリエル、アラジンなど)の名シーンをそのスクリーンに映しています!そして、もちろん周りの噴水はそれぞれのアニメのテーマソングに合わせて色と水の形が変更され、まさに水のバレーのような素晴らしいショーとなっていました。
World of Bug`s life

Entrance in Universal
翌日はぐったり疲れてましたが、計画通りハリウッドにあるユニバーサルスタジオへ。ディズニーランドのジェットコースターや観覧車などの「クラッシックな」乗り物に対して、ユニバーサルは最新の映像技術を使った乗り物が多いような気がしました。そしてユニバーサルのメインアトラクションは乗り物よりも45分間のスタジオツアーだったでしょう。スタジオツアーはトラムに乗って、実際に映画撮影が行われるセットを案内してもらいながら、映画で使われている特撮技術やいろんなうんちくを説明してもらいます。ここでは中世ヨーロッパの村にニューヨークやメキシコの田舎町が隣接しています。各セットの中でももっとも感激したのは宇宙戦争にあった、飛行機が墜落したセットでした。1時間のツアーの間キングコングとマミーの4Dショーもありましたが、もちろんジョーズのサメの名シーンもありました。
 ユニバーサルの乗り物のほとんどは、高くから落ちたり、速いスピードで走ったりするような映像を3Dでながし、乗っている乗り物を上下左右させる事で、実際に映像を体験しているかのような錯覚を起こさせるものが多いと思いました。このような乗り物で良いのは、いくら高くて、急なジェットコースターに見えても、気持が悪くない事です。
 待ち時間から見ると、一番人気がある乗り物はトランスフォーマーズの4D乗り物でした。その他にシンプソンズのバーチャルジェットコースターやシュレック、マミーの乗り物の他に日本でも人気のあるジュラシックパークもありました。我々はお金に物を言わせる入場券を買ったので、待ち時間なしで全ての乗り物に乗る事が出来ました。


 それぞれのテーマパークに特徴があって、比べにくいと思いますが、ユニバーサルはどちらかというと、大人や映画ファン(おたく?)向けだったような気がします。ユニバーサルスタジオでは乗り物よりも、実際映画が撮影されているスタジオの中にある事と、各ショー(ウォーターワールドや動物のショー)が面白かったと思います。その一方、ディズニーランドではシンデレラの宮殿を訪ねたり、カーズのレースカーに乗ったり、もしくはバグズライフの世界のように、虫サイズで世界を眺めたりでき、まさに夢が実現する場所で、大人も無邪気な子供に戻れる世界です。
War of Worlds scene
更に写真をご覧になりたい方はこちらをクリックしてください!→Hollywood and the theme parks


No comments:

Post a Comment